Másodlagos gólkülönbség

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2008.05.10. 00:45
Címkék
Előfordulhat, hogy a bajnoki cím sorsáról a gólkülönbség dönt. Az Újpest itt elmarad az MTK és a Debrecen mögött, de a Megyeri úton azt vallják, hogy nem ez a mutató határozza majd meg a végső sorrendet. Vagyis a lila-fehérek a Paks ellen sem akarnak ész nélkül rohamozni.

Az Újpestnek ahhoz, hogy baj nok lehessen, a jelen állás szerint valamennyi meccsét meg kell nyernie. Persze mindeközben gólkülönbségén is javítania kell, hiszen jelenleg ebben a mutatóban elmarad az MTK-tól és a Debrecentől. Ez azt jelenti, hogy az elkövetkezendő négy mérkőzésén a lehető legnagyobb különbségű győzelmeket kell aratnia a csapatnak, ám Szentes Lázár vezetőedző állítja: az Újpest a hétfői találkozón ennek ellenére sem fog fejetlen rohamokat vezetni a Paks kapujára.

„Nem támadunk majd fékevesztetten, mert ez nagy butaság lenne – mondta a szakember. – Nem lehet arra játszani, hogy na, most mindenképpen nagy különbségű győzelmet >>>

Legfrissebb hírek

A ZTE amerikai-magyar védőjét nem lepte meg, hogy ennyire jól megy az amerikai csapatnak

Foci vb 2026
14 perce

A kaliforniai baseball-meccsen is tudta mindenki, hogy Mexikó gólt szerzett – videó

Foci vb 2026
21 perce

Vajon látunk-e élesben is ilyen pontos összjátékot a belgáktól?

Foci vb 2026
23 perce

Harangi Aiden: Az Egyesült Államok a világbajnokságot is megnyerheti

Foci vb 2026
24 perce

Guineai játékosok jönnek Magyarországra – Debrecenbe csatár érkezett

Labdarúgó NB I
52 perce

Raúl Rangel 23 éves koráig várt az élvonalbeli bemutatkozásra – bemutatjuk a mexikóiak eddig hibátlan kapusát

Foci vb 2026
56 perce

Téglagyárban, hentesüzletben és pékségben is dolgozott Guillermo Ochoa utódja

Foci vb 2026
1 órája

Röplabda: győzelemmel kezdett az Eb-n az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik