Rossz előjel: sérült a fél csapat

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2008.05.19. 00:54
Címkék

Vészhelyzet Tatán. Nem kell megijedni, de a híres kórházsorozat egyik epizódját simán leforgathatnák az elitkörnek nevezett Eb-selejtezőre készülő U19es válogatottnál. Sisa Tibor szövetségi edző csapatánál Szekeres Adrián a térdét, Koman Vladimir a bokáját fájlalja, Nikházi Márk, Szabó László sem egészséges, Korcsmár Zsolt pedig meg sem jelent az edzőtáborban. A Sampdoria légiósa, Koman Vladimir három hetet hagyott ki, csütörtökön edzett először, és bár a mozgásán nem látszott, hogy valami gondja lenne, az irányító úgy vélte, nem tökéletes még a lába – de persze a jövő heti tétmérkőzésig még rendbe jöhet.

Bekötött vállal gyakorolt Simon András. A Liverpool FC támadója még tavaly tavasszal szenvedett súlyos sérülést, meg is kellett operálni, de nem volt szerencséje a játékosnak: mire a hónapokig tartó rehabilitáció véget ért, a térde fájdult meg, amelyből cisztát kellett eltávolítani.

Újabb műtét, újabb pihenő, újabb rehabilitáció, az bizonyos, hogy a salgótarjáni fiút első angliai éve igencsak próbára tette. Aki azonban ismeri Simon Andrást, jól tudja, a mögötte álló hónapok csak megerősítették, és immár kész arra, hogy címeres mezben az elitkörben bizonyítson. Németh Krisztiánnal játszhat elöl, és nagy előnye lehet, hogy az ellenfelek inkább klubtársára koncentrálnak…

Nem lesz könnyű dolga: a szakemberek szerint nemcsak a nagy riválisnak tartott Portugália, hanem Litvánia és Ciprus ellen is embert próbáló feladat vár a fiatalokra. Hibázási lehetőség nincs: a négy gárdából csak egy, a csoportgyőztes juthat el az Európa-bajnokságra, vagyis könynyen lehet, hogy a veretlenség sem elég a sikerhez…

Legfrissebb hírek

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
7 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
13 perce

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
14 perce

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
35 perce

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
44 perce

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
46 perce

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
1 órája

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik