Ballábast keresnek

K. I.K. I.
2008.05.20. 01:19
Címkék

Sasa Radulovic már biztosan, Sadjo Haman pedig valószínűleg távozik az Újpesttől. A bosnyák-ausztrál kettős állampolgárságú középpályás hetek óta sérült, így nem is tud játszani az évad két utolsó mérkőzésén. A kameruni Sadjo pedig kedden hazautazik, hiszen meghívót kapott hazája válogatottjába, és könnyen elképzelhető, hogy onnan már nem tér vissza Újpestre.

„Sasa Raduloviccsal május tizenötödikéig volt szerződésünk, egyeztettünk a futballistával, és abban maradtunk, hogy nem élünk opciós jogunkkal, vagyis elengedjük – mondta Sallói István, az Újpest sportigazgatója. – Sadjo Hamannal kapcsolatban még nem született döntés, de kevés az esélye, hogy megtartjuk a védőt, akinek a bajnokság végén lejárna a kölcsönszerződése, vagyis visszakerülhet kameruni együtteséhez, az FC Saleh csapatához.”

Ez azt is jelenti, hogy a lilafehéreknek nyáron mindenképpen szerződtetniük kell a bal szélen bevethető futballistát, hiszen a keretben jelenleg csupán két ballábas labdarúgó szerepel: a belső védő Juhár Tamás és a középpályás Hajdú Norbert.

Legfrissebb hírek

Gőzerővel készül az új idényre a kissé átalakult Fehérvár

Jégkorong
7 perce

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
38 perce

Csinger Hollandiába, Gruber Belgiumba igazolt – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
39 perce

Úszás: bejelentette a visszavonulását Florent Manaudou

Úszás
40 perce

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
42 perce

Angelina Melnyikova nyert egyéni összetettben a női torna Eb-n

Torna
45 perce

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
1 órája

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispest-Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
1 órája