A férfidöntő rajtja előtt az egyik legérdekesebb, legizgalmasabb kérdés az volt, milyen szerepe lesz a párharcban a két világklasszis kapusnak, a veszprémi Dejan Pericsnek, valamint a szegedi Puljezevics Nenadnak, a magyar válogatott hálóőrének. Eddig nem is kellett csalódniuk az ínyenceknek, mert mind a négy összecsapáson tudásuk legjavát nyújtották a kapuscsillagok, akik több okból is kulcsemberei együttesüknek.
A negyedik, 30–30 után hétméresekkel (3–2) eldöntött mérkőzés után Puljezevics örülhetett jobban, neki ráadásul nem csupán a büntetők hárításában, hanem a lövésében is fontos szerep jutott. Iváncsik Gergővel párban lépett a heteshez – a veszprémi szélső lövését védte, aztán ő is hibázott, Perics kapuja mellé lőtt.
Mégsem haragudott rá senki Szegeden, mert a hazai csapat végül győzött, s ő is boldogan ünnepelt társaival és a szurkolókkal.
„Tudtuk, hogy rettentően nehéz meccs vár ránk, mert a Veszprém végre szeretett volna nyerni nálunk – mondta Puljezevics. – Ez azonban nem egyszerű feladat, és ezt sok más klasszis csapat is tudja. Andjelkovics hiányát nagyon megéreztük, de hatalmas akarattal küzdöttünk, s megpróbáltuk helyettesíteni őt. Aztán az is rosszul jött, hogy védelmünk egyik vezéregyénisége, Herbert már a szünet előtt öszszeszedte harmadik kiállítását, vagyis nem játszhatott tovább. A legizgalmasabb a végjáték volt, mert sokan már temettek bennünket, de a szegedi szív csodát tett, négygólos hátrányból egyenlítettünk. A heteseknél lélektani előnyhöz jutottunk, amikor Pérez hibázott. Ez szerintem döntő mozzanat volt. Az újabb hazai sikerből erőt meríthetünk a pénteki, mindent eldöntő meccsre. Tudomásul kell venni, csak egy aranyérmes lehet, ezért óriási az idegi és a fizikai harc. A sport azonban nem háború. A finálé után már a válogatott edzőtáborozására kell összpontosítanunk, és ott veszprémieknek, szegedieknek, újvárosiaknak össze kell fogniuk a közös célért, a vébékvalifikációért.”
