Az utolsó simítások

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
2008.05.24. 00:26
Címkék
Feltöltötték a medencét, a magyarok pénteken már a világbajnoki lovaspályán edzettek. Megérkeztek az első külföldiek. Keddre minden elkészül, csütörtökön kezdődik a budapesti világbajnokság.

Az eddig Tatán készülő váloga tott a fővárosba költözött. A keret tagjai (Balogh Gábor, Fülep Sándor, Horváth Viktor, Marosi Ádám, illetve Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Máthé Vivien, Tóth Adrienn és Vörös Zsuzsanna) pénteken a futóedzés előtt már ki is próbálták a vadonatúj akadályokkal tarkított, kész lovaspályát a Syma-csarnok melletti szoborparkban. A négylábúak nagy része a kényelmes sátoristállók lakója, s a többi ló is megérkezik kedd estig. Ünnepélyes keretek között, azaz mosolygós hangulatban a „csapot is megeresztették”, töltik a mobil medencét, s tesztelték a fűtő-, forgató- és tisztítóberendezést. A VIP- és a sajtópáholy sátortetője is lassan a helyére kerül. Madaras Ádám sajtófőnök szerint a világbajnoki létesítményben kedd estére minden rajtra kész lesz a csütörtökön kezdődő eseményre.

Megérkeztek az első vendégek, a nemzetközi szövetség munkatársai mellett már külföldi versenyzők is megnézték a helyszínt. A nevezés lezárult, e szerint 39 ország 190 öttusázója áll rajthoz Budapesten, így az már biztos, hogy a nők két, a férfiak pedig három selejtezőcsoportban küzdenek a 36-os fináléért. A mezőny létszáma azonban még nem végleges, mert indokolt esetben késői jelentkezéseket is elfogadnak.

Pénteken a Farkasréti temetőben felavatták Bubik Isván emlékművét, az ünnepségen szeretett sportágának képviselői is ott voltak. A vb-n a férfidöntő úszószáma után a közönség előtt is megemlékeznek a 2004-ben elhunyt színészről.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
5 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
5 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
5 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája