Egyenlített a Detroit

2008.05.24. 00:26
Címkék

Hazai pályán először veszített a rájátszásban a Boston Celtics, miután az észak-amerikai profi bajnokság Keleti főcsoportdöntőjének második mérkőzésén 103–97-re alulmaradt a Detroit Pistonsszal szemben. A Celtics a playoffban eddig mind a kilenc otthoni találkozóját megnyerte, ám ezúttal nem tudta elkerülni a vereséget. Ezzel megdőlt az a teória, hogy Doc Rivers főedző alakulatának, amely az egész alapszakaszban a legjobb teljesítményt nyújtotta, nincs szüksége ahhoz a bajnoki cím megszerzéséhez, hogy idegenben kelljen meccset nyernie. Ez eddig nem sikerült, tekintve hogy a gárda a negyeddöntő és az elődöntő során 0–6-ot produkált a Gardentől távol… A Pistonsnál hatan értek el legalább tíz pontot, köztük a 25-ig jutó Richard Hamilton, aki a rájátszás során 21.7 pontos átlaggal csapata legeredményesebb játékosa. „Fantasztikus hangulat lesz a két hazai meccsünkön, a szurkolók már alig várják, hogy folytatódjon a sorozat. Az a dolgunk, hogy érvényesítsük a pályaelőnyt, s megnyerjük a soron következő találkozókat” – mondta a győzelem után Hamilton.

Eredmények a 20. oldalon

Legfrissebb hírek

Niels Zonneveld hazai sikerével zárult az darts European Tour

Egyéb egyéni
37 perce

Hétfői sportműsor: DVTK–Kazincbarcika az NB II-ben

Minden más foci
46 perce

Biztos jó, ha feljutunk az A-ligába?; Tóth Milán sírni tudott volna a sérülése után

E-újság
51 perce

Élet a bőrlabdák mentén – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
1 órája

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
1 órája

NFL: a Cleveland a Baltimore, a Tennessee az Indianapolis ellen fordított és nyert

Amerikai sportok
1 órája

Gyönyörű gólokkal nyert a Real Madrid a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
1 órája

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája