Mindenkinek fájt a törés

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2008.05.24. 00:26
Címkék
Simon Ádámnak eltörött a bokája a Ciprus elleni Európabajnoki selejtezőn. A futballistának hosszú hónapokat kell kihagynia, s ráadásul nem először sérült meg ez a testrésze, a védő nemrég épült fel csaknem egyéves kihagyás után. Rajta kívül több sérültje is van Sisa Tibor szövetségi edző csapatának.

Érzékeny veszteség érte az Európa-bajnoki selejtezőn szereplő U19-es válogatottat. Az együttes szerdán Ciprus ellen megnyert (2–1) mérkőzésén súlyos sérülést szenvedett Simon Ádám. A védőnek eltört a bokája, s hosszú kihagyás vár rá. A futballistának korábban is volt problémája a bokájával, csaknem egy esztendőn keresztül nem tudott futballozni miatta. Az MTK fiatal labdarúgójának visszatérését illetően egyelőre pontos időpontot senki sem tud mondani, de több hónapot kell pihennie.

„A játékos bokacsonttörést szenvedett – mondta Sisa Tibor, a válogatott szövetségi edzője. – Sajnos ugyanaz a problémája, mint másfél évvel ezelőtt, pedig ez csak egy egyszerű ütközés volt. Jó játékosról van szó, aki mindent megtesz a futballért és a csapatért. Most is egy önfeláldozó mozdulat hozta a bajt. Az orvosok szerint még az is előfordulhat, hogy két hét múlva meg kell operálni.”

Simon Ádám még karrierje kezdetén tart, de már a második súlyos sérülését szenvedi el. Nagy kérdés, mennyire vetheti vissza a játékos fejlődését az újabb sajnálatos eset.

„Bízom benne, hogy egyáltalán nem torpan meg Ádám – válaszolta a felvetésre a szakvezető. – Testben és lélekben is erős legény, aki biztosan túlteszi magát ezen a megpróbáltatáson is. A csont beforr, bizonyos szempontból jobb sérülés ez, mint egy szakadás. Amikor este, a meccs után elhozták a csapathoz Ádámot, azért láttam rajta, hogy lélekben megfogta az eset, de segítünk neki abban, hogy mihamarabb rendbe jöjjön. A keretben lévő játékosok szeretik egymást, mindannyiukat megviselte ez az esemény. Kicsit mindenkinek fájt a bokája, még nekem is.”

A játékosok helyzete tehát nem egyszerű, hiszen Simon Ádám sérülésén is túl kell tenniük magukat, mert szombat délután Portugália ellen sorsdöntő mérkőzést játszanak. Az együttesnek mindenképpen nyernie kell ahhoz, hogy megszerezze a csoportelsőséget, és kijusson az Európa-bajnokságra.

„Most már csak a sorsdöntő találkozóra figyelhetünk – mondta Sisa Tibor. – Tizenegy éve nem volt ott Európa-bajnokságon a magyar U19-es válogatott. Nem könnyű eljutni erre a viadalra, de játékosaim bizonyítani akarnak mindenkinek. Sok a problémánk, mert van olyan labdarúgónk, aki sérülés után érkezett a csapathoz, akad olyan is, akit meg sem tudtam hívni különböző problémák miatt, de a nehézségek ellenére is sikeresek akarunk lenni.”

Sisa Tibor elmondta, hogy a keretben Simon Ádámon kívül is vannak sérültek, s egyelőre nem tudni, vállalhatják-e a játékot az utolsó selejtezőn.

„Gosztonyi András rúgást kapott a lábára, Koman Vladimirnak is fáj a lába, de ő fogcsikorgatva is vállalta eddig a játékot – sorolta a sérülteket a szakember. – A legfurcsább azonban Kádár Tamás esete, akit már minden szögből, minden eszközzel megvizsgáltak, de nem tudják, mi baja van. Szóval, a helyzet nem egyszerű. A szurkolóinktól egy kis türelmet kérek, úgy kilencvenpercnyit. Ha esetleg nem úgy megy majd a játék az első pillanatban, remélem, akkor is segítenek, hiszen minden pozitív megnyilvánulás előrébb viszi a csapatot.”

Legfrissebb hírek

A ZTE amerikai-magyar védőjét nem lepte meg, hogy ennyire jól megy az amerikai csapatnak

Foci vb 2026
20 perce

A kaliforniai baseball-meccsen is tudta mindenki, hogy Mexikó gólt szerzett – videó

Foci vb 2026
27 perce

Vajon látunk-e élesben is ilyen pontos összjátékot a belgáktól?

Foci vb 2026
29 perce

Harangi Aiden: Az Egyesült Államok a világbajnokságot is megnyerheti

Foci vb 2026
30 perce

Guineai játékosok jönnek Magyarországra – Debrecenbe csatár érkezett

Labdarúgó NB I
58 perce

Raúl Rangel 23 éves koráig várt az élvonalbeli bemutatkozásra – bemutatjuk a mexikóiak eddig hibátlan kapusát

Foci vb 2026
1 órája

Téglagyárban, hentesüzletben és pékségben is dolgozott Guillermo Ochoa utódja

Foci vb 2026
1 órája

Röplabda: győzelemmel kezdett az Eb-n az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik