Római keret az évadon

2008.05.25. 01:39
Címkék
Ahogyan az Inter a Serie Aban, úgy a Roma a kupában tudott újrázni: a „farkasok” a fináléban hazai közönség előtt 2–1-re nyertek a bajnokcsapat ellen.

Az már a döntőbeli párosítás kialakulásakor (ha úgy tetszik, a Lazio és a Catania bukásakor) eldőlt, hogy az Olaszországban kiosztott utolsó hét trófeán (három bajnoki cím, négy kupa) az Internazionale és a Roma osztozik, az igazi kérdés csak az volt, hogy a fővárosiak sorozatban másodszor vigasztalódhatnak kupagyőzelemmel, esetleg a fekete-kékek 6–1re alakítják a különversenyüket. Az Inter (nem utolsósorban a Juventus 2006-os detronizálása miatt) három éve uralja a Serie A-t, a kupában viszont két siker után kénytelen volt átengedni az első helyet a Romának. A „farkasok” így szombaton úgy mehettek ki a Stadio Olimpico gyepére, hogy ha nyernek, első csapatként tudják két különböző alkalommal is megvédeni az Olasz Kupát. Eleve meglehetősen kevés alkalommal fordult elő címvédés a sorozatban, mindössze a Juventusnak (1959, 1960), a Milannak (1972, 1973), a Romának (1980, 1981), a Sampdoriának (1988, 1989) és az Internazionalénak (2005, 2006) jött össze az újrázás (a triplázás meg senkinek!), ami meglehetősen kevés a kupa 1957 óta folyamatosan, előtte meg kisebb-nagyobb megszakításokkal íródó történetében.

Most nem egészen egy óra alatt eldőlt, hogy nem csupán a sorozatban negyedik egyforma párosítás miatt marad meg unikumnak az idei finálé. Francesco Totti hiánya ide vagy oda (legyünk igazságosak: a másik oldalon meg a bajnoki „aranycsináló” Zlatan Ibrahimovic maradt ki), a Roma ragyogóan futballozott. A pengés futballista minősítésétől meszsze álló Philippe Mexes például David Pizarro szöglete után dropból akkora gólt rúgott a léc alá, hogy az egész Olimpico elalélt a gyönyörűségtől. (A francia bekknek ez volt az idénybeli második gólja, az elsőt még augusztusban szerezte a Palermo elleni, szezonbeli első bajnokiján.) A második félidő elején pedig szó szerint lenullázták az Inter védelmét, a gurigázás végén Simone Perrotta szinte kegyelemdöféssel felérő találatot rúgott.

A „szinte” szó használata azért indokolt, mert az Inter oldalán akkor már a pályán volt egy Pelé nevű fiatalember, aki folyamatosan ugyan még nem hasonlít névrokonához, a „királyhoz”, de az első óra végén lőtt bombagólját alighanem még a világ egyetlen háromszoros világbajnoka is „vállalta” volna.

Csak éppen ez a gól kevés volt az üdvösséghez, a Roma az idény első tétmeccse (Szuperkupa, 1–0) után az utolsón is megverte az Intert, és szép keretbe foglalta az évadot. Még ha az elúszott bajnoki címre ez sovány vigasz is.

Legfrissebb hírek

Női röplabda: a Veszprém otthonában győzött a Vasas

Röplabda
11 perce

Kontinentális Kupa: nem jutott tovább a Budapest Jégkorong Akadémia

Jégkorong
17 perce

Piros Zsombor kikapott a maiai döntőben, egyelőre nem jutott a legjobb százba

Tenisz
28 perce

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, csak ikszelt idegenben a Manchester United

Angol labdarúgás
36 perce

Vuhani tenisztorna: Chwalinska a döntőben állította meg a brit meglepetésembert

Tenisz
39 perce

Franciaország: szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
40 perce

NB III: kilencgólos thriller Dabason

Labdarúgó NB II
51 perce

Eltévedt, majd az utolsó helyről az ezüstéremig küzdötte fel magát

Csupasport
59 perce