Rekordszámú résztvevő

2008.05.27. 00:22
Címkék

Rekordszámú nevezés érkezett a ralikrossz Európa-bajnokság hét végi magyar futamára: 73 versenyző adta le jelentkezését, közülük 34-en a királykategóriában. A mezőny az idén tovább erősödött, nemcsak az ifjú titánokkal kell számolniuk a jelenlegi uralkodóknak, hanem a nagy visszatérőkkel is – jó néhány korábbi Európa-bajnok gondolta ugyanis úgy, hogy ismét megméreti magát. A résztvevők létszáma mindenképp elismerés a nyirádi pálya üzemeltetőinek: azt jelzi, hogy a létesítmény világszintűvé nőtte ki magát. Az esemény pedig már évek óta az; nem véletlen, hogy négy külföldi televíziótársaság közvetíti élőben az Eb-futamunkat. A különböző kategóriákban tíz magyar induló lesz, köztük az egyik legnevesebb a nyolcszoros bajnok Kotán Péter, aki jelenleg vezeti a zónabajnokságot, és a viadal hétfői sajtótájékoztatóján esélylatolgatásba is bocsátkozott: „Már a döntőbe jutás is nagyon jó eredmény lenne, mivel a harmincnégy versenyzőnek legalább a fele esélyes a győzelemre.” Ha más nem, hát ez mindenképp remek küzdelmet ígér vasárnap délután Nyirádon.

Legfrissebb hírek

Sajátos keresztelő: Messiről növényfajt neveztek el Peruban!

Minden más foci
14 perce

„Teljes kudarc” – komoly beszélgetésekre készülnek Lipcsében a müncheni kiütéses vereség után

Német labdarúgás
30 perce

Zachariassen megérte a pénzét: olvasóink szerint a norvég minden idők legjobb FTC-légiósa

Labdarúgó NB I
45 perce

NHL: winnipegi sikerével már sorozatban hét győzelemnél jár a címvédő Carolina

Amerikai sportok
1 órája

Tekvondó: Szentgyörgyi Veronika az első fecske

Utánpótlássport
1 órája

A PSG és az MU korábbi sztárja fizetéséről lemondva futballozik nevelőegyesületében

Spanyol labdarúgás
1 órája

Korábbi bajnoka szerint az NB I-ben sokkal több kreativitás kell a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
1 órája

Szélesi Zoltán: Bosszantó, hogy egyetlen kaput eltaláló lövésből nyert a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
1 órája