Büntetés lesz a vacsorából

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2008.06.03. 07:26
Címkék

Vihart kavart Szentes Lázár nyilatkozata, amelyet a Debrecen– Újpest meccs után adott a sporttelevíziónak. A lila-fehérek szakvezetője akkor azt mondta, hogy hallja a fején lévő bohócsipkán lévő csengők hangját, és a szombaton látott Újpesthez annyi köze van, hogy szerepel a neve a jegyzőkönyvben.

Kemény, első hallásra érthetetlen szavak, ám ezeket eddig egyetlen Megyeri úti vezető sem akarta kommentálni. Hétfőn aztán Joe Böröcz, az Újpest tulajdonos ügyvezetője elmondta, mi volt a nyilatkozat hátterében.

„Nem szeretem a lezáratlan ügyeket – mondta Joe Böröcz. – Először is elismerem, hogy Szentes Lázár szavai nem voltak túl szerencsések, hiszen szokatlanul élesen kritizálta a csapatot. Ez azonban csak azoknak volt váratlan, akik nem tudták, mi áll ennek hátterében. A múlt héten megdöbbentő esemény történt. Kedden Urbányi István, a csapat volt edzője vacsorázni hívta a keret tizenhárom játékosát, s ezt etikátlannak érezzük. Az rendben van, hogy a szakember el akart köszönni volt futballistáitól, de az időpont kiválasztása szerencsétlen volt, hiszen a bajnokság egyik legfontosabb mérkőzése előtt invitálta labdarúgóinkat. Erről senki sem tudott a klubnál, így Szentes Lázár is csak pénteken értesült az eseményekről. Én ehhez hasonlót az üzleti világban még nem tapasztaltam, de a futballban is páratlan az ilyen esemény. Nem tartom helyesnek, ha egy volt edző nem tud elszakadni egykori csapatától. Lesz következménye ennek a találkozónak, az első nyári edzés előtt biztosan téma lesz még az öltözőben az eset.”

Természetesen Urbányi István karakteres véleményt fogalmazott meg Joe Böröcz szavaira reagálva.

„Az élet ennél sokkal egyszerűbb, legalábbis annak alapján, ahogy én élem – mondta a szakember. – A játékosokkal beszélgettünk arról, hogy néhányukat szeretném meghívni egy búcsúösszejövetelre. Amikor az Egyesült Államokban leváltották azt az edzőt, aki engem a San Joséhoz vitt, akkor ő a következő héten meghívta a csapat egy részét vacsorázni. Ez jó hangulatú találkozó volt, innen jött az ötlet. Mivel én többet éltem Magyarországon, mint az Egyesült Államokban, azt javasoltam, hogy legyen a mi találkozónk a bajnokság után, de mivel a szezont követően többen azonnal elutaznak, a srácok kérték a keddi időpontot, az elég messze van a meccstől. Összejöttünk mint barátok. Nem küldtem névre szóló meghívókat, a játékosok szerveztek mindent, szerintem nincs ebben semmi rossz. Hogy mit gondolok a kilátásba helyezett következményekről? Ez egy szomorú szezon szomorú lezárása.”

Joe Böröcz beszélt arról is, hogy miként alakulhat át az Újpest kerete az őszre. Az érkező futballistákról nem akart beszélni, de annyit elmondott, hogy Denis Dourandi, Sadjo Haman, Györök Tamás, Juhár Tamás, Regedei Csaba és Sasa Radulovic mellett a harmadik számú kapus, Szalma Pál is távozik az együttestől.

Legfrissebb hírek

A ZTE amerikai-magyar védőjét nem lepte meg, hogy ennyire jól megy az amerikai csapatnak

Foci vb 2026
10 perce

A kaliforniai baseball-meccsen is tudta mindenki, hogy Mexikó gólt szerzett – videó

Foci vb 2026
17 perce

Vajon látunk-e élesben is ilyen pontos összjátékot a belgáktól?

Foci vb 2026
19 perce

Harangi Aiden: Az Egyesült Államok a világbajnokságot is megnyerheti

Foci vb 2026
21 perce

Guineai játékosok jönnek Magyarországra – Debrecenbe csatár érkezett

Labdarúgó NB I
49 perce

Raúl Rangel 23 éves koráig várt az élvonalbeli bemutatkozásra – bemutatjuk a mexikóiak eddig hibátlan kapusát

Foci vb 2026
53 perce

Téglagyárban, hentesüzletben és pékségben is dolgozott Guillermo Ochoa utódja

Foci vb 2026
56 perce

Röplabda: győzelemmel kezdett az Eb-n az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
59 perce
Ezek is érdekelhetik