Tizenhárom szerencsétlen edző

2008.06.06. 00:19
Címkék
A módi nem változott: az idén is megvolt a szokásos edzőkeringő. Az élvonalbeli csapatok tulajdonosai a lejátszott harminc forduló alatt tizenháromszor váltottak a kispadon, az okokat pedig hosszasan lehetne sorolni. Volt villámgyors kirúgás, lemondás, csapkodás, balettfutballistázás, s akadt, aki a saját maga által támaszott u l t i m á t u m o t nem tudta teljesíteni. Öt csapat, az MTK, a Győr, a Kaposvár, a Vasas és a REAC viszont egy edzővel játszotta végig a bajnokságot.

Furcsa a tulajdonosok lelkivilága. A stressz szinte mindennapos, ha megy a csapatnak, azért, ha nem megy, akkor meg azért. Döntéseket hozni, edzőkkel, játékosokkal sakkozni, figyelni a klub szinte minden rezdülését, és ha már minden kötél szakad, akkor váltani.

Váltani, méghozzá a kispadon.

Merthogy örök igazság: egy edzőt sokkal könnyebb kirúgni, mint húsz játékost.

Hiába vallja a legtöbb edző, hogy egy csapat felépítéséhez minimum két-három év kell – munkába állását követően az új szövetségi kapitány, Erwin Koeman is ezt hangoztatta –, a magyar szakemberek örülhetnek, ha kis túlzással két-három hónapot kapnak a bizonyításra (tisztelet a kivételnek...)

A mögöttünk hagyott szezonban mindenesetre ezúttal is röpködött a trénerek feje, az élvonalbeli csapatok vezetői nem kevesebbszer, mint tizenháromszor változtattak, más kérdés, hogy ebből a tizenháromból mindössze nyolc esetben volt az eredménytelenség az indok.

Az elsőre nem kellett sokat várni: a Tatabánya „huszáros” rajtott vett – ötből öt vereség –, a rémálomszerű kezdésnek pedig Mészáros Ferenc gyorsan megitta a levét, már az ötödik foruló után kézhez vehette felmondólevelét. Aztán jött Borbély László, majd az ecuadori Octavio Zambrano, aki beavatása előtt azt ígérte, az NB I-ben tartja a Tatabányát, ám nyilvánvaló, akkor még nem is sejtette, hova került.

Egyértelműen az eredménytelenség számlájára írható a siófoki Botos Antal („...Nemes


folytatás...
Legfrissebb hírek

Győzelemmel kezdte a vb-selejtezőt a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
10 perce

Budaörsön is nyert, továbbra is veretlen a DVSC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
14 perce

Dibusz helyett Radnóti védi az FTC kapuját a Viktoria Plzen ellen – kezdőcsapatok

Európa-liga
26 perce

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
26 perce

Negyvenhárom év korkülönbség az asztalitenisz Eb egyik nyolcaddöntőjében

Egyéb egyéni
50 perce

Gianni Infantino csak a rossz kommunikációért kért bocsánatot a FIFA ülésén

Minden más foci
1 órája

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
1 órája

Győzelemmel kezdett a grúziai vízilabda-szupertornán a Ferencváros

Vízilabda
2 órája