Tőzsér Dániel Genkben

2008.06.06. 00:19
Címkék

A KRC Genk vezetősége hivatalosan is bejelentette, hogy a 2007–2008-as belga bajnokságot a tizedik helyen záró együttes újabb magyar légióst igazolt: az egy éve szerződtetett Tóth Balázs mellett immár Tőzsér Dániel is az 1923-ban alapított klub kötelékébe tartozik. A Nemzeti Sport úgy értesült, hogy a Genk 1.3 millió eurót (319 millió forintot) fizetett a 15-szörös válogatott középpályást eddig foglalkoztató AEK Athénnak. A négyéves megállapodást ünnepélyes keretek között aláíró Tőzsér Dániel több ajánlat közül is választhatott – tudtuk meg menedzserétől, Filipovics Vladantól –, végül azért fogadta el a Genkét, mert a tárgyalások során megbizonyosodott róla, hogy a szakmai stáb valóban számít rá. Noha több játékost is megkerestek, mint kiderült, a vezetők első számú jelöltje a 23 éves magyar fedezet volt.

Legfrissebb hírek

Gudelj távoli bombája egy pontot ért a Getafének Romániában, pirotechnika miatt félbeszakadt meccsen kapott ki az Ajax

Konferencialiga
20 perce

Az El-ben először kezdő Kováccsal nyert az Alkmaar, Ausztriában ütötte ki a Salzburgot a Milan

Európa-liga
23 perce

Pétanque: sportágtörténelmi magyar arany az U18-as Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
24 perce

Kizárólag a fiatalszabály miatt került be a kapuba Radnóti a Ferencváros Európa-liga-meccsén

Európa-liga
25 perce

Radnótival és Lisztessel a kezdőben az FTC – Ferencváros–Viktoria Plzen az El-ben

Európa-liga
36 perce

Ismét vezet a Szeged ellen a Sporting CP

Kézilabda
41 perce

Férfi kézilabda BL: a címvédő Barca könnyedén nyert Bukarestben

Kézilabda
53 perce

Győzelemmel kezdte a vb-selejtezőt a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
1 órája