Turán először egyessel

2008.06.06. 00:19
Címkék
Az idény első murvás viadalát tartják a hétvégén Szombathely környékén, amelyet legutóbbi futamgyőzelmének köszönhetően a Turán Frigyes, Benics Kálmán kettős vár vezető pozícióból.

Ralis pályafutása során először viselheti az egyes rajtszámot a Turán Frigyes, Benics Kálmán páros a hétvégi szombathelyi ob-futamon, mivel első futamgyőzelmének köszönhetően az abszolút pontversenyben is az élen állt. Méghozzá nem is kevéssel vezet – 14 pont az előnye Aschenbrenner György és Vizin László előtt, a címvédő Benik Balázsnak pedig már 17 pont a hátránya.

Turánnak tehát nem kötelező nyernie ahhoz, hogy megtartsa éllovas pozícióját, ám – evés közben jön meg az étvágy – ő ezúttal is a győzelemre hajt. Annak ellenére, hogy a Peugeot 307 WRC-vel még nem versenyzett murvás pályákon. Nyolcvan kilométeres teszt előzte meg a viadalt, amelyre a világbajnokságon is szereplő Bozian-csapat a finn vb-futamra alkalmas beállításokkal hozta el az autót, amelyen kellett ugyan változtatni, de nem túl sokat.

„Jó érzés elképzelni, hogy pénteken felragasztjuk az autónkra az egyes rajtszámot, ám abból a szempontból nincs túl nagy jelentősége, hogy a versenyen így is, úgy is az számít, ki mennyire gyors – mondta Turán. – Mi ugyanazt a munkát végeztük el, amit szoktunk: felkészültünk, mert a mezőny nagyon sűrű, egyetlen kategóriában sem lehet lazsálni. Ráadásul ahhoz, hogy biztonsággal száguldjunk kétszáz kilométer per órás sebességgel az árkok között, igazán jó itiner szükséges.”

Nagy hiányzója is lesz a viadalnak: nem indul a Turi Tamás, Tóth Imre kettős. Egyelőre nem tudni, hány viadalt hagy ki a korábbi abszolút bajnok, de a szombathelyit biztosan. S bár maguk döntöttek így, egyikük sem boldog, hogy így történt. Az ok abban keresendő, hogy az utóbbi időben jó néhány támadás érte őket (a miskolci futamon történt állítólagos szabálytalan kerékcsere miatt, amelynek tényét azonban nem rögzítették, tehát mint ilyen, hivatalosan nem létezik), úgyhogy inkább a külföldi versenyeket választják. Kár értük, üde színfoltjai (reméljük, nem csak voltak) a magyar bajnokságnak.

A Karpackie-rali péntekdélután az ünnepélyes rajtceremóniával kezdődik, szombaton és vasárnap 14 gyorsasági szakaszt (a verseny hossza 594 kilométer, ebből a gyorsaságik hossza 141.9 km) teljesít a mezőny.

Legfrissebb hírek

Győzelemmel kezdte a vb-selejtezőt a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
9 perce

Budaörsön is nyert, továbbra is veretlen a DVSC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
14 perce

Dibusz helyett Radnóti védi az FTC kapuját a Viktoria Plzen ellen – kezdőcsapatok

Európa-liga
25 perce

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
25 perce

Negyvenhárom év korkülönbség az asztalitenisz Eb egyik nyolcaddöntőjében

Egyéb egyéni
50 perce

Gianni Infantino csak a rossz kommunikációért kért bocsánatot a FIFA ülésén

Minden más foci
1 órája

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
1 órája

Győzelemmel kezdett a grúziai vízilabda-szupertornán a Ferencváros

Vízilabda
2 órája