A fiatalokra is lehet nagy terheket rakni

2008.06.08. 00:11
Címkék
Bajnok lett az MTK, így a Bajnokok Ligája-selejtező második körében csatlakozik az európai kupaküzdelmekhez. Ahogy az szokás, a kezdő sípszóig reménykedhetünk a sikeres szereplésben. Ezen a szinten nincs könnyű ellenfél, nem beszélve arról, hogy a magyar együttesek költségvetésének többszöröséből gazdálkodnak a leggyengébbeknek vélt klubok is. A fővárosiak úgy döntöttek: nem térnek le a megkezdett útról, külföldi játékosok helyett a saját utánpótlásukban bíznak a sikerrel megvívott bajnokság után a BL-ben is.

Minden évben ugyanaz a nóta.

Reménykedünk, hogy a lehetőséghez jutó klubcsapataink megmutatják Európának: felelőtlenség lenne hazánkat leradírozni a kontinens futballtérképéről. A nemzetközi kuparajt előtt évről évre felcsillan a szurkolók szeme, megdobban a szíve. Most minden másként lesz, képesek vagyunk túllépni korlátainkon, nem botlunk meg mindjárt az első akadálynál, nemcsak csoszogni, menetelni is tudunk – körről körre, fordulóról fordulóra.

Persze tudjuk jól, hogy álmodozni könnyű róla – csinálni már kevésbé. Ha már egy vaduzi vagy örmény klubcsapat is felülkerekedhet a mieinken, okkal gondoljuk azt, elrohant mellettünk a világ.

Míg mindenki más tanult – mi rengeteget felejtettünk.

Ne higgyék, hogy puszta véletlen folytán hozakodtunk elő éppen az örmény példával. A Mika Astarak ugyanis tavaly nyáron megleckéztette az UEFA-kupaselejtező első fordulójában rajtoló ezüstérmes MTK-t (idehaza 2–1-re nyertünk, ám az idegenbeli 1–0-s vereség a búcsút jelentette). Csalódottan ingattuk a fejünket – nem erre számítottunk. Az MTK az idén bajnok lett. Ebbéli minőségében pedig a Bajnokok Ligája-selejtező második körében léphet ismét a nemzetközi porondra. A legjobb honi csapat ismét felveszi a kesztyűt, s a közelmúlt kínos emlékei után minden eddiginél jobban foglalkoztat bennünket a kérdés: mire elegendő az itthonról vitt muníció?

Ha a realitások talaján maradunk, azt kell mondanunk, nem sokra.

Ma Magyarországon az MTK a legjobb csapat, a kék-fehérek megérdemelten végeztek az NB I élén. A Garami József edzette csapat az élklubok ellen csupán egyszer kapott ki: a címvédő Debrecent oda-vissza megverte, az Újpest ellen egy győzelmet és egy döntetlent ért el, míg a bronzérmes Győrrel szemben egy sikert s egy kudarcot jegyzett.

Az itthon elért eredmények azonban önmagukban semmit sem minősítenek, s ha a BL-ben induló magyar csapatról beszélünk, a kupaselejtező szakmai elemzésénél is mélyebbre kell ásnunk – a klubok kasszájáig. Látni kell, mekkora a lemaradás: a honi élcsapatok költségvetése csak elenyésző töredéke még az európai középmezőnybe tartozókénak is. Márpedig az MTK ellenfele lehet az idei UEFA-kupa-döntős skót Rangers, a görög Panathinaikosz, a svájci FC Basel, a török Fenerbahce, a belga Anderlecht, a cseh Sparta Praha, az ukrán >>>

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda: a következő idényben is döntőket játszana a MÁV Előre

Röplabda
14 perce

Kl: Tirana helyett Elbasanban lép pályára a Köbenhavn

Konferencialiga
17 perce

Vaskuti István: Nagy szükség van az Adolf Balázshoz hasonló példaképekre

Kajak-kenu
29 perce

Csaknem 200 ezer eurós zsákmány: luxustáskákat és Rolex órákat vittek el Gulácsiék otthonából

Légiósok
47 perce

Újraosztott Aranylabda, 5. rész: Manuel Neuer csaknem valóra váltotta a kapusok álmát

Képes Sport
58 perce

Kilencven év börtönbüntetést kapott a kukkoló amerikai tornászedző

Torna
1 órája

Úszás: Pápai 1500-on második a világkupafutamon

Utánpótlássport
1 órája

„Öt éve koldusként járok-kelek” – a túlélésért küzd az ukrán kézilabda

Kézilabda
1 órája