Beépültek a rendőri erők

2008.06.10. 23:32
Címkék

Két gól és 157 letartóztatás volt a mérlege a vasárnap Klagenfurtban megrendezett Németország–Lengyelország mérkőzésnek. A karintiai székvárosban bőven volt dolga a rendőrségnek, amely semmit sem bízott a véletlenre. „Négy éven keresztül készültünk – jelentette ki a klagenfurti rendőrség szóvivője. – A város számos pontján összecsapások voltak, de egyik sem érte váratlanul a rendőrséget. Felderítők épültek be a szurkolók közé, és azonnal jeleztek mindent. Pontosan és idejében tudtunk közbelépni.”

Főképp a németekkel gyűlt meg a bajuk, közülük 140 rendbontót vettek őrizetbe. Ők a vasárnap esti meccs előtt antiszemita tartalmú neonáci jelszavakkal provokálták a lengyel drukkereket a belvárosban. A meccs után kisebb verekedés is kitört a két tábor tagjai között, ezt követően még tíz lengyel, két osztrák és egy szlovén huligánt állították elő, négyüket garázdaság miatt feljelentették. Az osztrák rendőrség szóvivője szerint két számjegyűre tehető ama német drukkerek száma, akiket már a határon feltartóztattak, és nem engedtek be az országba.

Bécsben az osztrák–horvát mérkőzés sem csak a futball körül forgott. A lefújás után kilenc szurkolót őrizetbe vettek, ellenük rendzavarás, testi sértés és hatósággal szembeni ellenszegülés miatt indult eljárás. A belváros közlekedése a találkozó után összeomlott, de súlyos incidens nem történt.

Legfrissebb hírek

Deli Rita: Veszprémben minden év így kezdődik; mikor, hanem most? Én azt mondom, hogy akkor most!

Kézilabda
1 perce

Borbély Balázs barátként fogadja az ellenfeleket

Európa-liga
19 perce

Bodnár László túl a szívzűrön és az érszűkületen is

Magyar válogatott
46 perce

Inigo Pérez: Maximálisan együttérzünk Gulácsival

Spanyol labdarúgás
1 órája

Thomas Konietzko: Tartanunk kell a tempót, hogy ne kerüljünk lépéshátrányba

Kajak-kenu
1 órája

Népsport: Egy klasszissal jobbak voltunk

Népsport
1 órája

A futball csak az egyik része a Farkas család csodálatos történetének

Légiósok
2 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben, Roma–Real Madrid

Minden más foci
9 órája