Ketten üldözik Helmut Schönt

2008.06.10. 23:32
Címkék

Guus Hiddink (Oroszország) és Lars Lagerbäck (Svédország) is üldözőbe vette az örökranglistát hat világversennyel vezető, az edzők közül egyedüliként világ- és Európa-bajnoki címet is nyerő nyugatnémet Helmut Schönt. (Jegyezzük meg, Baróti Lajos öt nagy eseményen ült a kispadon.) A holland mágus és svéd kollégája is az ötödik nagy tornájára készül, és csapatuk erejét, illetve állásuk biztonságát ismerve két év múlva az élre is állhatnak. Ráadásul mindketten büszkélkedhetnek egy-egy rekorddal: Hiddink az első, aki két különböző országot is irányíthat az Eb-n, míg Lagerbäck első kapitányként készülődhet harmadik kontinenstornájára. Ha a svédek bejutnak a nyolc közé, máris meglesz az újabb csúcs, Lagerbäcknek az lehet a 11. Eb-meccse: korábban eddig csak a német Berti Vogts tudott eljutni. Ám a két német legendával szemben ők még egyszer sem tudták győzelemre vezetni együttesüket.

Legfrissebb hírek

Deli Rita: Veszprémben minden év így kezdődik; mikor, hanem most? Én azt mondom, hogy akkor most!

Kézilabda
1 perce

Borbély Balázs barátként fogadja az ellenfeleket

Európa-liga
19 perce

Bodnár László túl a szívzűrön és az érszűkületen is

Magyar válogatott
46 perce

Inigo Pérez: Maximálisan együttérzünk Gulácsival

Spanyol labdarúgás
1 órája

Thomas Konietzko: Tartanunk kell a tempót, hogy ne kerüljünk lépéshátrányba

Kajak-kenu
1 órája

Népsport: Egy klasszissal jobbak voltunk

Népsport
1 órája

A futball csak az egyik része a Farkas család csodálatos történetének

Légiósok
2 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben, Roma–Real Madrid

Minden más foci
9 órája