Marica kórházban

2008.06.10. 23:32
Címkék

Románia

A játékosainak eddig kizárólag zárt kapus edzést vezénylő Victor Piturca szövetségi kapitány a csapat hétfői mérkőzése után úgy döntött, nyilvános tréninggel mond köszönetet a rajongóknak a Franciaország elleni buzdításért. A keddi tréning után riadalmat keltett ugyanakkor, hogy a Marius Niculaéval összeütköző Ciprian Maricát kórházba kellett vinni, fejsérülésének súlyosságáról egyelőre nincs pontos szakvélemény.

Németország

Franz Beckenbauer, a német válogatott korábbi legendás játékosa és szövetségi kapitánya távozásra szólította fel Jens Lehmannt, a csapat kapusát. A „Császár” szerint a 38 éves játékos felett eljárt az idő, ezért – legkésőbb az Európabajnokság után – át kellene adnia helyét utódainak, a bevetésre kész Robert Enkének (30) és René Adlernek (23). Lehmann egyelőre nem beszélt jövőbeli terveiről, a stoplisát azonban biztosan nem akasztja szögre a kontinenstorna után, júliustól ugyanis hazatér az Arsenaltól, és a VfB Stuttgartot erősíti.

Románia

Vissza az edzőpályára! – adta ki az utasítást Leo Beenhakker szövetségi kapitány a hét elején, a holland szakember szerint ugyanis olyan hibák vezettek csapata vasárnapi, Németország elleni vereségéhez, amelyeket csak fegyelmezett edzésmunkával lehet kiküszöbölni. A tréner mindenekelőtt a védőket bírálta, akik nem értették meg egymást Lukas Podolski góljai előtt, ezzel megpecsételték az újonc együttes sorsát.

Horvátország

Az osztrákok elleni nyitó mecscsen győztes gólt szerző Luka Modric kisebb szalaghúzódása miatt kihagyta csapata edzését. A horvát együttes oberwarti tréningjét egyébként mintegy kétezer szurkoló tekintette meg. Davor Gavran, a horvátok szóvivője megerősítette a sérülés tényét, és elmondta, a középpályás külön edzett a többiektől, ám szereplését nem fenyegeti veszély.

Legfrissebb hírek

Deli Rita: Veszprémben minden év így kezdődik; mikor, hanem most? Én azt mondom, hogy akkor most!

Kézilabda
1 perce

Borbély Balázs barátként fogadja az ellenfeleket

Európa-liga
19 perce

Bodnár László túl a szívzűrön és az érszűkületen is

Magyar válogatott
46 perce

Inigo Pérez: Maximálisan együttérzünk Gulácsival

Spanyol labdarúgás
1 órája

Thomas Konietzko: Tartanunk kell a tempót, hogy ne kerüljünk lépéshátrányba

Kajak-kenu
1 órája

Népsport: Egy klasszissal jobbak voltunk

Népsport
1 órája

A futball csak az egyik része a Farkas család csodálatos történetének

Légiósok
2 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben, Roma–Real Madrid

Minden más foci
9 órája