Garancia az újdonságra

2008.06.15. 00:49
Címkék
Azt már tudjuk, hogy Svájc legalább négy évig az utolsó Eb-csoportmeccsét játssza vasárnap, de hogy mellette melyik gárda búcsúzik, illetve melyik követi a már biztos első Portugáliát, az csak a Törökország–Csehország mérkőzés után derül ki. S lehet, hogy a kilencvenedik perc után sem kapunk választ a legfontosabb kérdésre.

Ingyen kebabot hirdetve pró bálja lázba hozni és saját oldalára állítani Svájcot több török vendéglő, vajmi kevés sikerrel. A bázeli „Kis Isztambulon”, illetve más városok török blokkjain kívül a semlegesek közül keveseket hoz errefelé lázba a Törökország– Csehország mérkőzés. Svájc már nyíltan elkötelezte magát Hollandia támogatása mellett, így aztán a továbbjutásért viaskodó két gárda csak az övéire számíthat.

S adott esetben a szerencsére. Merthogy az UEFA döntése értelmében iksz esetén tizenegyesek döntenek az újabb negyeddöntősről (A szabály, amit senki sem ismert – kommentálta a Kicker), tekintve, hogy a csehek és a törökök ugyanolyan mutatóval (három szerzett pont, 2–3-as gólkülönbség) vágnak neki a genfi ütközetnek. Márpedig ha a csehek „szembetalálkozhatnak” egy-egy újítással, nem térnek ki előle: ott voltak a világversenyek történetének első tizenegyespárbajánál (1976-os Ebdöntő), első arany- (1996-os Eb-döntő) és ezüstgóljánál (2004-es Eb-elődöntő) is. Utóbbi kettőnél kárvallottként…

Hogy Karel Brückner nem a tizenegyesrúgásokra készül, azt jól szemlélteti a cseh csapat várható kétcsatáros (Jan Koller, Milan Baros) játéka, bár az is igaz, hogy a futballtörténelem vonatkozó fejezeteiből kiindulva akkor sem kell aggodalmaskodnia a kapitánynak, ha mégis „futballrulettel” ér véget az ütközet – Csehország, illetve jogelődje, Csehszlovákia ugyanis háromból három tizenegyespárbajt nyert meg a világversenyeken, húszból húsz próbálkozást gólra váltva!

Ami a törököket illeti: mivel vasárnapra esőt jósolnak, Fatih Terim szövetségi kapitány fellocsoltatta a nyoni pályát, hadd edződjenek tovább játékosai, ha már a svájciak elleni, „bázeli vízicsata” nem volt elég nekik. A jóból (vagy inkább rosszból) Emre Belözoglu, Gökhan Zan és Servet Cetin sérülés miatt kimaradt, utóbbinak ráadásul nem csupán ez hátráltatja a felkészülését. A meccs napjának reggelén ugyanis Semih Sentürkkel és Ugur Borallal együtt többórás egyetemi felvételin is át kell esnie, ha már a többiek ugyanekkor próbálnak bejutni az ankarai TF-re.

Negyeddöntős szereplés esetén vélhetően nem is kell értékelni a nyoni tesztet…

Legfrissebb hírek

Soroksári összeomlás Zuglóban, a BVSC már három gólt szerzett a listavezető ellen

Labdarúgó NB II
4 perce

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
27 perce

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
30 perce

Matthew Richardson nem indul a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
1 órája

Elítéli a vasárnapi szurkolói agressziót a Milano és a Bolzano jégkorongcsapata

Jégkorong
1 órája

Cselgáncs: Kiss Levente harmadik a felnőtt Európa-kupán

Utánpótlássport
1 órája

Magyarázkodnia kellett a Jehirszkit legyőző osztrák dartsosnak a svájci verseny után

Egyéb egyéni
1 órája

Az emberséget hiányolta egy osztrák kerékpáros, akinél édesanyja halála után néhány órával végeztek doppingvizsgálatot

Kerékpár
2 órája