Kevesebb görög kvóta

MTI MTIMTI MTI
2008.06.15. 00:49
Címkék

A válogatott 11 tagját érintő doppingvétség dacára indulhatnak görög súlyemelők a pekingi olimpián, persze a vétkesek közül senki sem, és a megszerzett nyolc kvótához képest csak négyen szerepelhetnek. Ennek fejében vétkesenként 50 ezer dolláros büntetést kell befizetnie a Görög Súlyemelő-szövetségnek az IWF, a nemzetközi szövetség kasszájába. Az IWF belső szabályai lehetővé teszik az ilyesféle „megváltást”, a 2006-os vb előtt például kilenc iráni bukott le, s lett 400 ezer dollárral gazdagabb a nemzetközi szervezet. „Hangsúlyozom, nem megváltásról van szó, hiszen a doppingvétket elkövetőkre nem vonatkozik a rajtengedély, de az ártatlanokat, s magát a szövetséget nem akarjuk eltiltani a versenyektől. Ugyanakkor az IWF folytatja elszánt doppingpolitikáját, s ennek része, hogy a nagyon magas ellenőrzési költségekhez a doppingolók szövetségei maguk is hozzájárulnak. Az így befolyó pénzek az IWF dopping elleni alapjához folynak be” – nyilatkozta Aján Tamás, az IWF elnöke.

Legfrissebb hírek

NB II: BVSC-Zugló–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
10 perce

Magyarázkodnia kellett a Jehirszkit legyőző osztrák dartsosnak a svájci verseny után

Egyéb egyéni
18 perce

Az emberséget hiányolta egy osztrák kerékpáros, akinél édesanyja halála után néhány órával végeztek doppingvizsgálatot

Kerékpár
38 perce

Menesztették Thorsten Finket, a Samsunspor vezetőedzőjét

Minden más foci
1 órája

Vereséggel mutatkozott be Dragan Vukmir új csapata kispadján

Labdarúgó NB II
1 órája

Tenisz: Beviz döntőt játszott második felnőtt ITF-tornáján Fehérváron

Utánpótlássport
1 órája

Bahrein az Ázsia-kupa előtt váltott szövetségi kapitányt

Minden más foci
1 órája

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
1 órája