Meccs az ismeretlenben

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2008.06.22. 00:35
Címkék
Húszórás utazást követően szombaton hajnalban megérkezett Kazahsztánba a Bp. Honvéd. A csapat az UEFAIntertotó-kupa selejtezőjében vasárnap, magyar idő szerint 14.30 órakor lép pályára. Hercegfalvi Zoltán, a kispestiek támadója, kíváncsian várja, a csapat melyik arcát mutatja az FK Zsetiszu ellen.

Azt mondja: a frissesség még sokat érhet.

Túlterhelve nincsenek, a lábakban lévő öt edzéstől aligha lehetnek fáradtak, egyedül a hosszú utazás jelenthet némi gondot. Furcsa helyzet: Hercegfalvi Zoltánnak saját csapata jelen pillanatban legalább annyira sötét lónak számít, mint a kazah FK Zsetiszu. A kispestiek mindössze négynapos felkészülés után vágtak neki az UEFA Intertotó-kupa selejtezőjének, és habár szombaton, a mérkőzés időpontjában még tréningeztek egyet a kazah csapat stadionjában, ennyi edzés után aligha lehet megmondani, milyen formában van a Honvéd.

„Magam is kíváncsian várom, melyik arcunkat mutatjuk – mondta Hercegfalvi Zoltán. – Az edzéseken minden rendben volt, és az elutazás előtt Pölöskei Gábor szavaiból is azt vettem ki, hogy ebben a néhány napban többet kapott vissza tőlünk, mint amire előzetesen számított. Gyakoroltuk a védekezést, összeraktuk a támadójátékot, és azt hiszem, fekszik nekünk a rövid passzos játék, amelyet Pölöskei Gábor kér tőlünk. A bizonytalanság viszont így is nagy: négy nap után nem tudhatjuk, milyen formában vagyunk.”

A húsz órán át tartó utazás mindenesetre sokat kivehetett a játékosokból: szombaton már hajnali négy óra is elmúlt, mire a csapat ágyba került. Ráadásul az almati repülőtéren némi probléma adódott, mert Diego poggyásza elkeveredett: a kazah légikikötő személyzete viszont segítőkész volt, és megígérte, amint előkerül az útitáska, már küldi is a csapat után a taldikorgani szállodába.

A késői (korai…) fekvést követően a játékosok délután már a mérkőzés időpontjában átmozgató edzésen vettek részt az FK Zsetiszu 12 000 férőhelyes stadionjában. Pölöskei Gábor ezúttal sem terhelte túl a labdarúgókat, a nagy melegben csupán az ilyenkor szokásos mérkőzés előtti tréninget tartotta meg számukra.

A szakmai stáb információkhoz is jutott: DVD-felvételt ugyan nem kaptak a kazah csapatról, az írásos anyag és a különböző apró részletek azonban még sokat érhetnek az odavissza vágós selejtezőn. Pölöskei Gábor az itthoni taktikai megbeszélésen még nem terhelte labdarúgóit az FK Zsetiszu játékrendszerével, a kinti értekezleten azonban már mélyebben is elemezte a kazah együttes futballját.

„Eddig valóban nem tudtam sokat a kazah csapatról, de most már tisztább a kép – mondta Hercegfalvi Zoltán. – A kazahok lendületben vannak, hiszen a bajnokság közepén járnak, mi viszont egyelőre a felkészülést is aligalig kezdtük el. Biztos vagyok benne, hogy hazai pályán nekünk esnek majd, de úgy gondolom, ha az elmúlt napokban gyakorolt rövid passzos játékot mutatjuk be, nagy meglepetés nem érhet bennünket.”

Legfrissebb hírek

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
1 perce

Pátkai Máté: Némileg váratlan, hogy az utólag behívott játékosok lettek az első cserék

Magyar válogatott
4 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
11 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
1 órája

Egy félidő után Magyarország hátrányban Ukrajnával szemben a Puskás Arénában

Magyar válogatott
1 órája

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
2 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
2 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
2 órája