Aranyvárományosok

KOVÁCS GÁBORKOVÁCS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2008.06.25. 01:33
Címkék
A hét végén Cegléden tartották meg a Nestea magyar strandröplabda-bajnokság második A-kategóriás versenyét. Az erősnek mondható mezőnyben a nőknél Mátrai Beáta és Gudmann Csilla párosa szerezte meg az aranyérmet, míg a férfiak közül az első versenyen is győztes Koch Norman, Szauter Péter duó győzött. A bajnoki címért küzdőkre még hét erőpróba vár.

Négy pálya, rekkenő hőség, tűző napsütés fogadta a Ceglédi Gyógy- és Strandfürdőbe érkező versenyzőket a hét végén, de a nehéz körülmények ellenére az elődöntőkben és a döntőkben látványos és színvonalas mérkőzéseket láthattak az érdeklődők. A hölgyek versenyében végül rendkívül meggyőző játékkal sikerült diadalmaskodnia Mátrai Beátának és Gudmann Csillának, akik új körülmények között vágtak neki a hétvégi versenynek.

„Ez volt az első olyan szezon, amikor nem a teremből jöttem ki a strandra, hiszen tavaly visszavonultam – mondta a verseny

után Mátrai Bea. – Ennek ellenére jó fizikai állapotban vagyok, és áprilisban alig több mint négy óra alatt lefutottam életem első maratoniját Bécsben. Csillával két hete készülünk együtt a Római-parton, Zoufal Nándor irányításával. A tavalyi közös verseny után már ebben a szezonban is részt vettünk egy tornán, ott másodikok lettünk, és most Ceglédre is a jó játék reményében jöttünk. Örülök, hogy sikerült nyernünk!”

Amellett, hogy a háromszoros bajnok strandröplabdázó ismét játszik a strandon, az utánpótlás-nevelésre is jut ideje.

„A családommal és a barátaimmal Érden indítottuk útjára a Delta RSE nevű egyesületet, ahol szeptember óta folyik a munka. Jelenleg 39 lány ismerkedik a sportággal, és remélem, hogy hamarosan ott lesznek a saját korosztályuk legjobbjai között. Ennek érdekében például nyári tábort is szervezünk nekik.”

A páros másik tagja, Gudmann Csilla ugyan még nem tervezi az utánpótlás-nevelést, de az ő élete is nagy változás előtt áll.

„Nyolc gödöllői év után otthagytam a csapatot, és jövőre a BSE játékosa leszek. Már nagyon várom, hogy új arcokkal ismerkedhessek meg, és mondhatom, örömmel szerződtem a Városmajorba. Nyáron a második mesterverseny kivételével – amikor kipihenjük az év fáradalmait – minden jelentős tornán ott leszünk, hiszen a játék megy, Beával pedig nagyon jól megértjük egymást. Remélem, még érünk el a mostanihoz hasonló eredményt!”

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
1 perce

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
6 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
6 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
6 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
7 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
7 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik