A hátvéd jött, a középpályás mehet

K. I.K. I.
2008.06.26. 00:28
Címkék

Lezárt és még zajló átigazolási ügyek egyaránt vannak Újpesten. A lila-fehérek szakmai stábja úgy döntött, javasolja a bosnyák Josip Cutuk szerződtetését, ami már meg is történt. A 22 esztendős védő, akinek horvát útlevele is van, 2012-ig érvényes szerződést kötött a lilákkal. A futballista eddigi pályafutása során szerepelt a horvát Hajduk Splitben, legutóbb pedig – katonai szolgálata miatt – a második ligás Kamen Ingrad játékosa volt. Felépítése ideálisnak mondható, hiszen 195 centiméter magas és 90 kilogramm, vagyis az ugyancsak hórihorgas Vaskó Tamással tekintélyt parancsoló belső védőpárost alkothat.

Egyelőre nem dőlt el, mi lesz Nagy Olivérrel. A fiatal futballista, aki az U19-es válogatottal készül a csehországi Európabajnokságra, s tavasszal Pécsen szerepelt kölcsönben. A baranyai klub szívesen megtartaná a tehetséges középpályást, az egyeztetések már el is kezdődtek a két klub között, ám egyelőre megállapodás nem született.

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
27 perce

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 5. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
35 perce

Korábbi NBA-játékosok jelezték, jelentkeznének a női liga jövő évi draftjára

Amerikai sportok
54 perce

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
1 órája

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
1 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
1 órája

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
1 órája