Csend, rend, fegyelem

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2008.06.26. 23:20
Címkék
Ahogy megígérték, Kecskeméten csendben, rendben, anyagi biztonságban, ugyanakkor kemény munkával készülnek történelmük első NB I-es évadjára. Ráadásul néhány napon belül névadó szponzora is lehet a csapatnak.

Nem élnek a lehetőséggel, inkább idegenben kezdenék a bajnokságot.

Feljutóként kérhetnék az MLSZ vezetőitől, hogy hazai pályán, tömött lelátók előtt vághassanak neki első élvonalbeli találkozójuknak, Tomiszlav Szivics viszont úgy döntött, idegenben kezdjen a csapat.

A kecskemétiek szerb trénere pszichológusnak sem lenne utolsó, vallja: „Ha idegenben jó eredményt sikerül elérnünk, az az egész szezonra lendületet adhat, ha viszont nem, még mindig ott lesz az első hazai meccsünk.”

Ezekben a napokban azonban nem kíméli játékosait, a stadion kettes számú füves pályáján naponta kétszer „kínozza meg” őket. Az újoncnál nincs szükség edzőtáborra, külföldi felkészülésre, irigylésre méltó helyzetben vannak, a centerpálya mellett négy füves edzőpályán gyakorolhatnak, ha pedig leszakadna az ég, a kertvárosban ott egy műfüves is. A klubnál úgy tartják, egy hét miatt felesleges lenne összepakolni, pénzt kidobni, amikor a városban is minden adva a felkészüléshez.

Ezt a pénzt inkább a csapatra költik. Montvai Tibor, Hegedűs Ádám, Rusvay Gergely és a vecsési Menyhárt Attila érkezése már biztosra vehető. A szerződéses labdarúgókon kívül az újonc edzésein az elmúlt napokban tíz próbajátékost is részt vett – dunaújvárosi fiatalok, szerb labdarúgók és alacsonyabb osztályból érkező játékosok próbálkoznak – Tomiszlav Szivics vasárnap dönt arról, mi lesz velük.

„Csupán egy-két játékos marad közülük – mondta a vezetőedző. – Szombaton Fehérváron játszunk felkészülési mérkőzést, azt követően döntöm el, ki megy, ki marad. A jövő héten már végleges kerettel szeretnék dolgozni, amely huszonkét mezőnyjátékosból és három kapusból áll. Felkészültünk rá, hogy az első és a másodosztály között nagy a különbség, de egyáltalán nem félünk, és mivel minden más nagyképűen hangzana, azt mondom: egyelőre a bentmaradás a célunk.”

A két tulajdonos, Rózsa Pál és Versegi János úgy tervezi, hogy évi kétszázötvenmillió forintból olyan klubot működtetnek, amely hosszú távon megragad az élvonalban. Ráadásul néhány napon belül névadó szponzora is lehet a Kecskemétnek, ám mivel a szerződést még nem szentesítették, a támogató kilétét egyelőre titokban tartják a klubnál. Az újonc csapat addig is csendben, rendben, anyagi biztonságban, ám kemény munkával készül az első osztály rajtjára.

Legfrissebb hírek

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
1 perce

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
3 perce

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
23 perce

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
33 perce

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
37 perce

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
46 perce

Hazai pályán is két góllal győzte le a Newcastle-t, a Manchester City bejutott a Ligakupa-döntőbe

Angol labdarúgás
46 perce

Háromgólos győzelemmel jutott be a címvédő a Német Kupa elődöntőjébe

Német labdarúgás
57 perce
Ezek is érdekelhetik