Luxus, de megéri

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2008.06.29. 00:07
Címkék
Az Újpestet tavasszal nemcsak szurkolói, hanem a ProZone-rendszer is figyelte. A mintegy 24 millió forintba kerülő kamerás és számítógépes hálózatból egyetlenegy van az országban, így a lila-fehéreknél olyan elemzéseket is el lehet készíteni, amelyeket más hazai csapatoknál nem.

Magyarországon egyetlen sta dionban szerelték fel eddig az úgynevezett ProZone-rendszert. Az újpesti Szusza Ferenc Stadionban tavasszal minden meccset elemeztek a kamerák és a számítógépek, s meglehetősen érdekes eredményeket mutattak ki.

A ProZone által kiszámolt adatoknak csak elenyésző részét hozta nyilvánosságra az Újpest. Ez nem is csoda, hiszen a rendszer összesen négyezer oldalnyi adatot „termel” minden egyes mérkőzésről. A Megyeri útiak által kiadott eredmények érdekesek, s alapos elemzést igényelnek. Az például önmagában nem rossz teljesítmény, hogy Böjte Attila a Győr elleni bajnokin egyetlen átadást sem rontott el, harmincöt passzából harmincöt pontosan célba ért. A védő leginkább a hozzá legközelebb álló társához továbbított, többször oldalra, vagy éppen hátra, vagyis így azért nem olyan bonyolult hibátlanul teljesíteni. Vele ellentétben Tisza Tibornak volt olyan meccse, hogy csak minden második passza volt jó, de a támadó rendre kockázatosabb átadásokra vállalkozott.

Kovács Péter, az Újpest egyik tulajdonosa korábban azt mondta, hogy a futást nem lehet elrontani. Nos, a lila-fehérek labdarúgóinak ebben a tekintetben nem is kell szégyenkezniük. Tisza Tibor, Regedei Csaba, Ivan Dudics és Sándor György is rendszeresen tíz kilométert loholt egy mérkőzésen. Utóbbi csak az utolsó öt mérkőzésen szerepelt, hiszen előtte Angliában futballozott a Plymouth játékosaként. Három meccsét figyelte a ProZone, és Sándor György egyik meccsen sem futott 13 ezer méternél kevesebbet, ezzel a nemzetközi mezőnyben is megállná a helyét. Ráadásul a középpályás az irammal sem spórolt, hiszen 1.3 percenként sprintelt, s percenként 145 métert tett meg a vizsgált mérkőzéseken.

Újpesti játékossal kapcsolatban még egyetlen klub sem kérte el a ProZone eredményeket, ugyanakkor a lila-fehérek a szerződtetéseknél már felhasználták a rendszert. A Megyeri útiak Vasas elleni mérkőzését közvetítette a televízió, s ennek köszönhetően sikerült elemzést készíteni róla.

„Korábban is figyeltük már az angyalföldiek között Kincses Pétert, és a ProZone-rendszer alátámasztotta a róla kialakult jó véleményünket – mondta Sallói István, az Újpest sportigazgatója. – Amikor megkaptuk a találkozóról készült elemzést, kiderült, hogy a középpályásnak igen sok veszélyes beadása volt jobb oldalról. Nekünk fontos a jó szélsőjáték, s az eredmények alapján kiderült, hogy a futballista sokat tud nekünk segíteni.”

Ha már Sallói István a szélsőjátékot említette, még egy érdekesség kiderült az eredményekből: a játékosok adatain meglátszott, mikor volt edzőváltás a lila-fehéreknél. A bal oldali futóként szerepeltetett Hajdú Norbert az első hét megfigyelt bajnokin húsz alkalommal adott be a vonal mellől, majd Szentes Lázár érkezése után három forduló alatt 33-szor.

A ProZone-rendszer alkalmat kínál arra is, hogy összehasonlítsák az azonos poszton szereplő futballistákat. Érdekes, hogy a mindenki által az Újpest legjobbjának tartott Tisza Tibor több összevetésben is alulmarad Foxi Kethevoamával szemben. Az Újpest házi gólkirálya a lőtt gólok számában, a labdaszerzés gyakoriságában, a kapura lövésben, a kapu eltalálásában és a beadásokban jobb, mint a légiós; Foxi Kethevoama többet fut, gyakrabban sprintel, pontosabban és többet is passzol.

A klasszikus támadók közül – már egyikük sem az Újpest futballistája – Kovács Zoltán jobb volt a kameruni Denis Dourandinál. A légióssal kapcsolatban szembetűnő, hogy 42 percenként – vagyis majdnem félidőnként – egyetlen labdát szerzett. Ez nem hogy kevés, még annál is rosszabb. Kovács Zoltán 22 percenként szerezte meg a labdát az ellenféltől. Ráadásul Denis Dourandi az összjátékból sem igen vette ki a részét, 378 pályán töltött perc alatt mindössze 56 passza volt, s ebből csak negyven volt jó. A vendégjátékos gyakrabban sprintelt ugyan, mint a manapság már az újpesti búcsúmeccsére készülő egykori csapatkapitány, de ez kevés volt ahhoz, hogy elfogadja őt a publikum.

Összességében kijelenthető, hogy számos előnye lehet egy csapatnak abból, ha van ProZonerendszere, amelynek kialakítása információink szerint körülbelül 100 ezer euróba (24 millió forintba) került, működtetése és az elemzések további négyezer eurót (majdnem egymillió forintot) emésztenek fel, de vajon a rendszer nélkül kiderült volnae, hogy Tisza Tibor volt az Újpest legjobbja a mögöttünk hagyott bajnokságban?

Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
4 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
4 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
5 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
5 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
5 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
5 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
5 órája