Szeretettel várják a rutinos csatárt

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2008.07.01. 01:58
Címkék
Az Újpestről eltanácsolt Kovács Zoltán hétfőn tárgyalt Tarsoly Csabával, a Győri ETO tulajdonosával, és estére meg is egyeztek abban, hogy a futballista a zöld-fehéreknél folytatja pályafutását. A csatár egy plusz egy éves szerződést kötött új klubjával.

A következő bajnoki évadban, illetve az UEFA-kupában jelentős célokért harcba szálló Győri ETOnak szüksége van az Újpestről elküldött Kovács Zoltánra. A lila-fehérek korábbi csapatkapitánya, akit nyáron szabadlistára tettek a Megyeri úton, hétfő délelőtt tárgyalt Tarsoly Csabával, az ETO tulajdonosával, este pedig meg is egyezett vele abban, hogy egy plusz egy évig az ETO játékosa lesz.

Mint azt megírtuk, a megegyezésre nagy hajlandóság volt a felek részéről, így egyáltalán nem meglepő, hogy végül hétfő estére a megegyezés is létrejött. A zöld-fehéreknél Egervári Sándor vezetőedző és segítője, Kenyeres Imre is régóta ismeri a támadót, és ők is szorgalmazták, hogy szerződtessék. Kovács Zoltán pedig újpesti elbocsátása után mindenképpen bizonyítani akarja, hogy helye van még az élvonalban.

„Kovács Zoltánnak jelentős erényei vannak, és szeretném, ha ezeket nálunk is tudná kamatoztatni – mondta Egervári Sándor. – Az ő győzni akarása sokat jelenthet a csapatnak. Ilyen képességű és típusú futballistára mindenképpen szükségünk van. A fiatalok a pályán és azon kívül is sokat tanulhatnak tőle, hiszen az elmúlt évtized egyik meghatározó labdarúgójáról beszélünk, akire az ellenfelek is felnéznek. Meggyőződésem, hogy ilyen képességű és mentalitású játékosnak nem szabad abbahagynia a labdarúgást. Luxus lenne, ha ez megtörténne. Öröm, hogy ajánlatot tudtunk neki tenni, és boldog vagyok, hogy segíthet nekünk a céljaink elérésében. Mindenki örömmel várja Kovács Zoltánt, hiszen a közösség mindig befogadja a játékost, aki közelebb viheti a sikerekhez.”

Kovács Zoltán kedd reggel csatlakozik új csapatához, s szerdán pályára is léphet az osztrák Mattersburg elleni találkozón. Az is biztos, hogy szlovákiai MFK Kosice ellen esedékes szombati meccset kihagyja, hiszen ezzel egy időben rendezik újpesti búcsúmérkőzését.

„A győriek korrektségét az is bizonyítja, hogy szó nélkül elengedtek a Megyeri úti találkozóra, amelyet a szurkolók szerveznek nekem – nyilatkozta a csatár. – Régóta ismerem Egervári Sándort, és tudtam, hogy megérti, elfogadja az ilyen kéréseket. Tarsoly Csaba, az ETO tulajdonosa elmondta, örül a megállapodásnak, és így vagyok vele én is. Kedden már új csapatommal edzek, s elvileg pályára léphetek szerdán. Azt azonban nem tudom, mennyi a lemaradásom a többiekhez képest, hiszen nem készültem annyit, mint ők. A múlt héten például csak futottam – így biztosan lesz mit bepótolnom. Furcsa lesz majd az első foglalkozás. Egy hónapja rúgtam legutóbb labdába lila-fehér mezben, a szünet után már zöld-fehérben tehetem meg ugyanezt.”

A csatár több mint tíz évet futballozott az Újpestben, a szurkolók ikonként tekintenek rá, így felvetődik a kérdés: vajon pályára lép-e volt csapata ellen.

„A szurkolók iránti tiszteletem miatt nem szívesen játszanék az Újpest ellen – mondta a csatár. – Ugyanakkor vannak érvek amellett is, hogy szerepeljek a meccsen. Majd ez a kérdés is eldől, ha már ott tartunk a bajnokságban.”

Legfrissebb hírek

A ZTE amerikai-magyar védőjét nem lepte meg, hogy ennyire jól megy az amerikai csapatnak

Foci vb 2026
14 perce

A kaliforniai baseball-meccsen is tudta mindenki, hogy Mexikó gólt szerzett – videó

Foci vb 2026
21 perce

Vajon látunk-e élesben is ilyen pontos összjátékot a belgáktól?

Foci vb 2026
23 perce

Harangi Aiden: Az Egyesült Államok a világbajnokságot is megnyerheti

Foci vb 2026
24 perce

Guineai játékosok jönnek Magyarországra – Debrecenbe csatár érkezett

Labdarúgó NB I
53 perce

Raúl Rangel 23 éves koráig várt az élvonalbeli bemutatkozásra – bemutatjuk a mexikóiak eddig hibátlan kapusát

Foci vb 2026
57 perce

Téglagyárban, hentesüzletben és pékségben is dolgozott Guillermo Ochoa utódja

Foci vb 2026
1 órája

Röplabda: győzelemmel kezdett az Eb-n az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik