Crouchot adnák Robbie Keane-ért

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
2008.07.02. 14:16
Címkék

A liverpooli nyarak visszatérő kérdése: hogyan lehetne úgy piacra dobni Peter Crouchot, hogy jó pénzért el is keljen? Rafa Benítez, a „vörösök” menedzsere rendre kacérkodik a csapatnak amúgy nem egy fontos szolgálatot tevő válogatott csatár eladásával – most éppen cserealapnak képzeli el abban az ügyletben, amelyben a húszmillió fontra (5.9 milliárd forint) taksált, ekképp elérhetetlen Robbie Keane-t szerezné meg.

A BBC értesülése szerint nem reménytelen az ügy, hiszen Juande Ramos, a Keane-t foglalkoztató Tottenham menedzsere nagy tisztelője Crouchnak. A 27 esztendős óriásért korábban bejelentkezett az FA-kupa-győztes Portsmouth, de a Liverpoolnak nem felelt meg a kilencmillió fontos ajánlat, következésképp Crouchy továbbra is szabad préda. Kérdés, a londoniak úgy is harcba szállnak-e érte, hogy a legutóbbi idény tétmeccsein 23 gólig jutó Keane az ára – még ha a Liverpool hajlandó készpénzzel is besegíteni. A 28 éves ír csatár hivatalosan még nem kérte az átigazolást a Spurstől (szerződése 2012-ig él), de folyosói hírek szerint szívesen menne a Mersey partjára – egyrészt mert gyermekkorában Liverpool-szurkolóként lett futballrajongó, másrészt mert az Anfield Roadon esélye nyílik a BL-szereplésre.

A Pool nagy erőket mozgósít a középpályás Gareth Barry megszerzése érdekében is. A 27 éves válogatott középpályást 18 millió fontért (5.3 milliárd forint) hajlandó elengedni az Aston Villa, és állítólag Benítez kész kifizetni az összeget. Részben Barry sorsa is attól függ, sikerrel kecsegtet-e a Crouch-ügy, illetve attól, mi lesz a sorsa Xabi Alonsónak, akiért a Juventus korábban 16 millió fontos (4.7 milliárd forint) ajánlatot tett; a friss Európa-bajnok most ment szabadságra, gondolkodási időt kért.

Az mindenesetre eldőlt kedden, hogy az edzői stábban helyet kap Benítez egykori valenciai és liverpooli játékosa, Mauricio Pellegrino; a régi-új főnöke által „született győztesnek” nevezett argentin legutóbb a Valencia ifjúsági csapatánál dolgozott.

Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
13 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
20 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
36 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája