Egyre jobban összeáll Pars technikája

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2008.07.02. 23:04
Címkék
Jókedvűen érkezett haza Bydgoszczból Kürthy Lajos és Pars Krisztián. A két dobónak minden oka megvan arra, hogy örüljön, a súlylökő Kürthy öt nap alatt háromszor remekelt, a kalapácsvető Pars fárasztó versenysorozat végén ismét 81 méter fölé (81.09) került.

„Nem vagyok igazán fáradt – hárította el a feltételezést a szombathelyi Pars Krisztián. – Mindig mindenki aggódik emiatt, azt kérdezgetik, hogy mikor edzek, nehezen értik meg, hogy én így készülök a nagy viadalokra. Korábban is sokat versenyeztem, az athéni olimpia előtt tizenkilencszer dobtam 79 méter fölött, a játékokon mégis ötödik lettem. A rutintalanságom miatt a szereplésemet elrontottam. A kemény munkát az utazások között is elvégzem, ezért tudom tartani a formámat. Az, hogy ismét 81 méter fölé kerültem, azt mutatja, hogy egyre jobban összeáll a technikám. Ezért is fogadtam el még egy meghívást, az országos bajnokság előtt Retimóban rajtolok.”

Az utóbbi napokban olyan kalapácsvetőkről is hírt kaptunk, akik eddig „hallgattak”, illetve nem tartoztak a legjobbak közé, most viszont nagyot dobtak. Előkerült az olimpiai bajnok Murofusi Kodzsi (80.86), a fehérorosz Andrej Varancu pedig 81.31 métert ért el.

„Kodzsiról azt hallottam, hogy sérüléssel bajlódott, így ettől az eredményétől nem lettem okosabb, nem tudom, hogy tőle mire számíthatok. Varancut nem ismerem, de nem érdemes azon gondolkoznom, hogy mekkorát dobott. Azok, akik nem járnak nemzetközi viadalokra, mindig csak otthon remekelnek, nem szoktak különösebben jók lenni a nagy versenyeken.”

A mohácsi súlylökő, Kürthy Lajos is győzött a lengyel városban, de ő még csak ízlelgeti a nagy gálák hangulatát. Bár már tavaly is indulhatott az oszakai világbajnokságon, az idén érett be igazán, a húszméteres dobók táborába került. Ennek köszönhetően a jövőben több fellépésre lesz lehetősége.

„Élveztem a versenyt, bár kicsit elfáradtam – mondta. – Nehezen kezdtem, a végére azonban belelendültem.”

A 22 éves versenyző 20.32 méteres egyéni csúcsával korosztályában jelenleg a kontinens legjobbja, s a világon is csak két utánpótláskorú atléta előzi meg. Nem tartozik a nagy termetű súlylökők közé, a technikája azonban remek, a román szakemberek szerint 23 métert is lökhet. Szomszédaink véleménye annak alapján hangzott el, amit a télen a magyar versenyző munkájából láttak. Merthogy Kürthy október óta Petre Manuval készül, legutóbb hét hetet töltött a mesterrel a snagovi edzőtáborban.

„Egy ismerősünk dolgozik a Puskás Ferenc Stadionban lévő Pilon Szállóban, az ő barátja Petre Manu, így kerültem hozzá. Kint eleinte gyanakodva fogadtak a többiek, aztán összecsiszolódtunk, most pedig már elismerik a teljesítményemet. Nekik is jót tesz, hogy látják, milyen keményen edzem. Itthon mindig azt hallottam, hogy a románok menynyit tréningeznek, aztán kint kiderült, hogy a napi kétszer három-négy órai edzéssel túlteszek rajtuk. Másféle munkát végzek, mint korábban, 56 nap alatt 16 kilót fogytam. Az erőm alapján a súlylökők között sehol sem lennék, a gyorsaságomnak és a technikámnak köszönhetem, hogy elértem mind a két célt, amit erre az évre magam elé tűztem. Kijutottam az olimpiára, és túldobtam a húsz métert.”

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
1 órája

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
1 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
1 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2 órája

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
2 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
2 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
2 órája