Új csapat alakulgat

D. L.D. L.
2008.07.02. 23:04
Címkék

A diósgyőri szurkolók aligha ismernek majd rá csapatukra, a DVTK háza táján ugyanis meglehetősen változatosan telik a nyár. Már írtunk arról, hogy szinte a teljes múlt évadbeli védelmet (Mogyorósi József, Hegedűs Gyula és Elek Norbert alkotta) kicseréli a vezetőség. Vitelki Zoltán viszszavonult, a többi labdarúgóra a klub nem tartott igényt. Így érthető, hogy ezekben a napokban egymásnak adják a kilincset a próbajátékra érkezők. A szombati, abaújszántói pályaavatót követően Vágó Attila közölte Kővári Gáborral, hogy nem számolnak vele, és a játékos már vissza is tért az ESMTK-hoz. A Székesfehérvárról érkező Pálfi Milán és Horváth Ádám sem öltözik pirosfehérbe, a szakvezetőség szerint ők egyelőre nem jelentenének erősítést. Kerekes Zsolt megsérült, vagyis vele sem számolhatnak. Két külföldi ugyanakkor a hetet Diósgyőrben tölti: a szerb Drasko Vojinovics kapus, míg a román Cornel Cornea a középpálya bal oldalán használható. Vágó Attila elmondta, előkészületi mérkőzésen is szeretné megnézni a román labdarúgót.

„A héten újabb játékosokat várunk. Olaszországból jön egy jobb oldali védő, valamint egy fiatal kapus. Várunk egy brazil csatárt és egy román hátvédet” – újságolta a szakvezető.

Dlusztus Imre ügyvezetőtől megtudtuk, a Borsodi Sörgyár kilépése után (ez körülbelül évi 25 millió forintos kiesést jelent) tapogatózó tárgyalásokat kezdtek a szóba jöhető új szponzorokkal, de nem akarnak mindenáron üzletrészt eladni. Ha a megbeszélések nem vezetnek sikerre, a Szeviép egyedül állja a DVTK költségeit.

Legfrissebb hírek

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
10 perce

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
12 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
34 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
7 órája