Újra pereg a régi film

Ch. Gáll AndrásCh. Gáll András
2008.07.03. 22:43
Címkék
Felvetődött, hogy az 1999-es sikercsapat oszlopai is szerepet vállalnának Mészáros Lajos szakmai igazgató újonnan toborzott, csütörtökön kihirdetett válogatottjában, de végül csak Sitku Ernő vállalta a szereplést a közelgő Eb-selejtezőkön a „nagy öregek” közül.

Nosztalgiaválogatott? Látszólag úgy tűnt, igen, de végül – tökéletesen érthetően – a minap kinevezett új szakmai igazgató inkább a jelen, mint a félmúlt hazai klasszisaira építi új, tizenhatos keretét. A feladat heroikus: helytállni az augusztus 20-án kezdődő Európa-bajnoki selejtezősorozatban.

„Beszéltem az 1999-es válogatottam – az eddig utolsó olyan magyar nemzeti együttes, amelynek megadatott Európabajnokságon szerepelni - vezéregyéniségeivel, Dávid Kornéllal, Gulyás Róberttel, Kálmán Lászlóval, Sitku Ernővel és fiammal, Mészáros Zalánnal. Bevallom, ha bármelyikük igent mondott volna, beválogatom. Sajnos azonban egyedül Sitku Ernő vállalta a szereplést – de ennek is nagyon kell örülnöm” – mondta Mészáros.

Sitkun kívül még valaki szagolta már a puskaport, vagyis az Eb-döntő légkörét a mostani tizenhatos keretből, a csapatkapitány Németh István, aki a harmincon innen még korántsem a veteránok korosztályába tartozik.

„Isti természetesen továbbra is csapatkapitány marad, erre tudása és mentalitása is feljogosítja. Újvidéki szerződése lejárt, egyelőre nincs csapata, miként a korábban Csehországban légióskodó Báder Mártonnak sem. Mindenki a fedélzeten van a körmendi Fodor Gergelyt kivéve, akit súlyos gerincsérve akadályoz a szereplésben.”

Mészáros július 14-én kezdi meg a felkészülést jelöltjeivel, méghozzá Tapolcán. Július 26án a tervek szerint Marcaliban edzőtáborozó U20-as válogatottal játszanak edzőmeccset, augusztus 1-jén és 2-án Tapolcán, majd Veszprémben Románia lesz az ellenfél. Augusztus 7. és 9. között a boszniai Cazinban hármas tornán szerepel az együttes, a harmadik résztvevő Hollandia.

A szakvezető szeretné elérni, hogy zárt kapus edzőmeccset is vívjon a magyarokkal a házigazda. Végül szeptember 13. és 15. között Szombathelyen a Pannon-kupa zárja a felkészülést – de még csak Svédország vendégszereplése biztos, a harmadik helyre Belgiumot vagy Hollandiát nyerné meg a szövetség.

„Sajnos jelentős meccshiánnyal küzdenek játékosaim, hiszen évek óta nem indulnak csapataink a nemzetközi kupákban, egy-egy kivételtől eltekintve. Ami a selejtezőt illeti: a négy csoport első helyezettjei automatikusan továbbjutnak, a másodikok közül a legjobb három. A maradék tízből a hat legtöbb pontot gyűjtő marad az A-osztályban, az utolsó négy – a csoportban elfoglalt helyétől függetlenül – osztályozót játszik, s végül az utolsó kettő esik ki a B-csoportba.”

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
2 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
32 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
43 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
8 órája