Próbálgatják az erejüket

LAPINCS ATTILALAPINCS ATTILA
2008.07.05. 23:26
Címkék

A győriek vezetőedzője, Egervári Sándor korábban is hangsúlyozta: a felkészülés alatt eltérő stílusú, különböző futballkultúrájú külföldi csapatokkal szeretné játszatni az ETO-t. A szakvezetői óhaj annak fényében érthető, hogy július 17-én az UEFA-kupa első körében a grúz Zesztafonival csap össze a bajnoki bronzérmes. Az osztrák SC Parndorf és SV Mattersburg, majd a szlovák Zlaté Moravce után a kassai MFK Kosice – az új szerzemény, Mario Bicak korábbi klubja – volt a győriek ellenfele. A találkozóról hiányzott a szabadsága alatt térdszalagszakadást szenvedő utánpótlás-válogatott Dudás Ádám, akire a közeljövőben jelentősebb műtét vár. Szintén a lelátóról nézte társait a zöld-fehérek védője, Zoran Supics is, aki combhajlítóizom-húzódással küzd, és könnyített edzésmunkát végez. Egy másik utánpótlás-válogatott labdarúgó, Kovács II Zoltán is külön gyakorol társaitól, ő ugyanis az első tréningek egyikén combfeszítőizom-szakadást szenvedett, és emiatt tíz napot kellett kihagynia.

A győriek szakmai stábjának tagjai szerettek volna tesztelni egy brazil támadót is, de Anderson Costa az első edzés huszadik percében bokasérülést szenvedett, így csak felépülését követően dönthetnek a sorsáról. Egervári Sándor azonban már most elmondta, hogy a látottak alapján minden téren nagyon sok a támadó lemaradása.

Végezetül essék szó az UEFAkupa-mérkőzésről: a győri klub vezetősége az ETO-park építése miatt azzal a kéréssel fordult az ellenfélhez, hogy cseréljék fel a pályaválasztói jogot, így több idő maradt volna a stadion szépítésére, de a grúzok ezt a felvetést elutasították.

Legfrissebb hírek

Németh Anett a harmadik helyen végzett az olasz röplabdabajnokság pontlistáján

Röplabda
19 perce

Niké Liga: Kovács Mátyás és Tuboly Máté a forduló válogatottjában

Légiósok
25 perce

Benczur Márton: Győzni akarás volt a játékosokban, nem félsz

Vízilabda
1 órája

Nem játszhat az elődöntő ötödik meccsén a BJA cseh légiósa

Jégkorong
1 órája

Kovács István vezeti a PSG–Monaco francia derbit a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
1 órája

Zsóri Dániel: Az edző elkezdett üvöltözni velem, hogy mit képzelek magamról, szétveri a fejemet

Labdarúgó NB II
1 órája

Téli olimpia: Olaszország, köszönjük! – sajtóvisszhang

Téli olimpia 2026
2 órája

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik