Ezüst után arany

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2008.07.06. 23:07
Címkék

Kiválóan sikerült a braunschweigi német nyílt bajnokság az Ungvári család számára. Szombaton a fiatalabbik testvér, a már az olimpia utáni időszakra készülő Attila (73 kg) ezüstérmes lett, vasárnap pedig a Pekingre edző Miklós (66) aranyat szerzett.

A 66 kilósok között harmincheten léptek tatamira, ami azt eredményezte, hogy a győzelemhez – sorsolástól függően – öt vagy hat sikerre volt szükség. Ungvárinak ráadásul igen kemény ellenfelek jutottak. A nyolc közé jutásért a világranglistán hatodik Sebastien Berthelot-val találkozott, majd következett a rangsor hetedik helyezettje, az orosz Alim Gadanov, az elődöntőben pedig a súlycsoport egyik kiválósága, a holland Dex Elmont. Ungvári azonban nem hibázott, a nagy riválisok mindegyikét legyőzve a fináléig menetelt, ahol aztán az orosz Mihail Puljajev is meghajolt előtte.

„Valóban, a hatvanhat kilóban sok ország versenyzője indult, több olimpikonnal is küzdöttem – mondta a viadal után Ungvári. – A franciáknál például szétlövés volt Berthelot és Benjamin Darbelet között, végül bronzérmének köszönhetően utóbbi mehet Pekingbe. Jó verseny volt, a fogyasztásra is szükségem volt már, legutóbb a májusi Európa-bajnokságon voltam hatvanhat kiló. Összeszedetten, éretten küzdöttem. A Berthelot, a Gadanov és az Elmont elleni meccs volt a legnehezebb, de mindhárom sikerült. Úgy indultam neki a viadalnak, hogy három mérkőzés van bennem, aztán amikor eljutottam idáig, azt beszéltük meg edzőmmel, Nagysolymosi Sándorral, hogy ha már itt vagyok, versenyezzek tovább, hiszen a meccseknél nincs jobb felkészülés.”

A többi magyar közül Mester Dániel (66) szépen menetelt, végül kilencedik lett, Hadfi Dániel (100) viszont már az első fordulóban búcsúzott a német Dmitri Peters ellen.

Eközben a szarajevói ifjúsági Európa-bajnokság záró napján Vér Gábor (90) ezüstérmet szerzett.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
6 perce

Sallai Rolandék magabiztos győzelmet arattak Szalai Attiláék felett

Légiósok
32 perce

Saját kapusa temette el az Udinesét – megvan a Fiorentina idénybeli első bajnoki győzelme

Olasz labdarúgás
33 perce

Nem történt csoda Heidenheimben, négy gólt szerezve diadalmaskodott a Bayern

Német labdarúgás
58 perce

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
1 órája

A Kisvárda ritkán látható góllal nyert Debrecenben

Labdarúgó NB I
1 órája

Jégkorong: a sportág bekerült a diákolimpiai programba

Utánpótlássport
1 órája

Bodor Boldizsár az Újpest győzelme után: Bárki is jön, én szívesen segítem a munkáját

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik