Máté Péter: Már erősödöm

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2008.07.06. 23:07
Címkék

Máté Péter, a DVSC-TEVA védő je Budapestre költözött. Nem kell megijedniük a Loki fanatikusainak, a játékos nem szerződött valamelyik fővárosi egyesülethez, csupán a keresztszalag-szakadása utáni rehabilitáció miatt váltott ideiglenesen lakhelyet – érdekesség, hogy a futballista az újpesti Tisza Tibornál lakik, akivel korábban együtt játszott.

„Egész jól vagyok, már erősödöm – újságolta Máté Péter. – Szerencsére a sérült térdem bírja az egyre nagyobb terhelést. Szerdán már keveset és lassan kocoghattam is. Az is sokat segít lelkileg, hogy a Debrecen tulajdonosa, Szima Gábor rendszeresen érdeklődik az állapotomról.”

A futballista igazán balszerencsés, hiszen másfél éve az angol Readinghez igazolt, s szinte azonnal jobb keresztszalag-szakadást szenvedett a Chelsea elleni tartalékbajnoki meccsen. Az angoloknál nem is játszott többet, így a télen hazatért, ám az idén áprilisban a bal lábával ugyanaz történt, mint korábban a jobbal.

„Nem mondanám, hogy nagyon elkeseredtem a második sérülésnél, persze nem örültem neki – folytatta a játékos. – Talán az első súlyos sérülés megerősített annyira, hogy már könnyebben tettem túl magam az eseményeken, és persze akkor már tudtam, hogy fel lehet épülni ebből is. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy sokkal gyorsabban, mint Angliában.”

A védőnek kilenc hónapot kellett kihagynia az angoloknál – most gyorsabb lesz a gyógyulás.

„A ReadingnÍél mindent úgy csináltam, ahogy mondták, mégis elhúzódott a rehabilitációs időszak – emlékezett vissza Máté Péter. – A kilenc hónap nagyon sok volt. Magyarországon Abkarovics Géza megműtött, és azóta Fazekas Dénes kezel. Már tudom, hogy itt minden más, sőt minden jobb ebben a tekintetben, mint Angliában. Érdekes, hogy ott nem voltak ilyen nagyszerű gépek, mint idehaza, és nem volt ilyen felkészült csapat sem mellettem. Ráadásul az orvosok is többet foglalkoznak velem, mint az angol szakemberek. Érzem, hogy rövid időn belül pályán leszek. Július végéig maradok Budapesten, és szeptember vége felé már mecscset is játszhatok. Három hónappal gyorsabban épülök fel, mint Angliában.”

Legfrissebb hírek

Belgium először viseli furcsa színvilágú váltómezét – a mai mezek

Foci vb 2026
1 perce

Népsport: Pásttánc a szöuli éjszakában

Népsport
15 perce

A Gyirmóttal és a Mosonmagyaróvárral is felkészülési meccset játszik a Besiktas

Labdarúgó NB II
20 perce

Carlo Ancelotti a legjobban öltöző szövetségi kapitány

Foci vb 2026
21 perce

Először rendeznek Magyarországon hivatalos nemzetközi padelversenyt

Egyéb egyéni
23 perce

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
25 perce

Jude Bellingham bejelentkezett James Bond szerepére

Foci vb 2026
29 perce

Ifjúsági és U23-as kajak-kenu vb: ötvenkét magyar Halifaxben, a kétszeres olimpiai bronzérmes Fojt Sára is a keretben

Kajak-kenu
30 perce
Ezek is érdekelhetik