Jelimo ismét remekelt

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2008.07.12. 00:31
Címkék

Lapzártánkig ötből ketten nyerték meg harmadik alkalommal is versenyszámukat a Golden League-sorozatban, így versenyben maradtak az egymillió dolláros fődíjért, ketten pedig elvéreztek. A római gálán a jackpotvárományosok közül először a kenyai Pamela Jelimo győzött, mégpedig káprázatos versenyben. Tizenegy futónő sorakozott fel a rajtnál, közülük a szenegáli Amy Mbacke Thiamnak az volt a feladata, hogy 56 másodperces első kört vezessen Jelimónak. Az idény felfedezettjének ugyanis nem titkolt célja, hogy a szám elképesztően erős világcsúcsát (1:53.28) megjavítsa. A 18 éves versenyzőnek ez még nem sikerült, de így is leiskolázta a mezőnyt. Hatalmas fölénnyel lett első, mintha nem is a tavalyi világbajnokot, a szintén kenyai Janeth Jepkosgeit verte volna meg. Ha ehhez hozzátesszük, hogy mind a tíz célba érkező futó eredménye 2 percen belüli volt, képet alkothatunk Jelimo teljesítményéről. A fiatal lány ezúttal 1:55.69 perccel győzött.

Blanka Vlasic az idén tizedszer jutott át a két méteren, s mivel ezután a magasság után egyedül maradt, 205-re emeltetett. A sok verseny miatti fáradtság azonban már látszik a horvát versenyzőn, ezúttal nem jutott tovább, de első helye egy pillanatig sem forgott veszélyben.

Bershawn Jackson 400 méter gáton a táv elején hibázott, így hiába kapaszkodott, a célegyenesben már nem tudott javítani. A 100 gátas spanyol Josephine Onyia 12.85 másodperccel csak hatodik lett.

Ha csak hajszálnyival is, de győzni tudott Jeremy Wariner. A 400 méter amerikai olimpiai bajnoka az idén már kétszer kikapott honfitársától, LaShawn Merritt-től, most mellbedobással megelőzte. A 100 méter előfutamában Asafa Powell óriási fölénnyel vezetett, a táv végén azonban leállt. Bár döntőbe jutott, a fináléban feltehetően sérülés miatt nem indult.

Legfrissebb hírek

A spanyolok meccsén svéd, a portugálokén norvég bíró vezet

Foci vb 2026
4 perce

Undav és Havertz is ott van a németek kezdőjében Paraguay ellen

Foci vb 2026
10 perce

Lovasíjász-bajnokságot rendeznek a hét végén a Kassai Völgyben

Egyéb egyéni
13 perce

Japán szerzett vezetést, a brazilok a második félidőben kettővel válaszoltak – videók

Foci vb 2026
31 perce

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
42 perce

Casemiro egyenlített a japánok ellen, Neymart (még) nem küldte be Ancelotti

Foci vb 2026
1 órája

Előnyben mennek szünetre a japánok

Foci vb 2026
1 órája

NB II: Kincses Ádám lett a BVSC-Zugló vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik