Testvérek csatája egymás ellen (folytatás)

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
2008.07.14. 01:31
Címkék

gálja a találkozó, hogy a fizikai felkészülés után végre a mérkőzéshelyzeteket, a játékszituációkat is gyakoroljuk, illetve hogy megtudjam, mire képesek az új szerzemények, ha minőségi riválissal kerülnek szembe.”

Bobby Davison amúgy jól ismeri az ellenfelet: leedsi karrierje végén a tréner a felnőttek közé akkor felkerülő Gary Speeddel futballozott együtt, s a mai napig segítik egymás pályafutását. Noha az FTC Sheffieldből érkező támadója, Liban Abdi is játszott együtt a 85-szörös walesi válogatottal, és a szomáliai születésű, de norvég állampolgár játékos is többször kikérte Gary Speed véleményét, a márciusi Fradi– Sheffield United meccs előtt tőle sem kapott használható tanácsot...

„Akkor játszottam először a felnőttek között, és bevallom, ahelyett, hogy élveztem volna a lehetőséget, folyamatos görcs volt bennem, úgy izgultam, mint még soha, s hiába bátorítottak a társak, nem tudtam felülkerekedni az izgalmamon – mondta az akkori találkozó egyetlen gólját jegyző Liban Abdi. – Viszont annak a meccsnek köszönhetem, hogy most a Fradi játékosa vagyok: annyira megfogott a légkör, a szurkolók buzdítása, hogy amikor jött a budapesti lehetőség, azonnal igent mondtam. Jó lenne ismét több ezer ember előtt, immár az FTC színeiben is gólt lőni, de a legfontosabb az, hogy az ősztől, a bajnokikon legyek én is és a csapat is eredményes.”

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
5 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája