Ha klubot cserél, rekordot is dönt

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
2008.07.16. 23:06
Címkék
Szerdán biztossá vált, a sikeres orvosi vizsgálatok után Halmosi Péter három plusz egy éves szerződést írt alá a Premier League-be feljutó Hull City együttesével. A klub nem hozta nyilvánosságra, hogy mennyit fizettek a 18-szoros válogatott labdarúgóért (az összeg valamivel több, mint kétmillió font lehet), de az biztos, hogy a magyar futballista lett a csapat történetének legdrágább játékosa.

Néhány hete még úgy tűnt, a következő szezonban többek között a Blackpool, a Doncaster Rovers vagy az Ipswich ellen léphet pályára, most pedig az Arsenal és a Manchester United elleni találkozóra készülhet…Néhány hete még úgy tűnt, a következő szezonban többek között a Blackpool, a Doncaster Rovers vagy az Ipswich ellen léphet pályára, most pedig az Arsenal és a Manchester United elleni találkozóra készülhet…

Egyelőre még más dolgokkal foglalkozom, mást kell feldolgoznom. Például azt, hogy én lettem a klub történetének legdrágább játékosa, még ha az összeget hivatalosan nem is tették közzé.

Bár a Plymouthnál már megbirkózott hasonlóval, nem nagy nyomás ez?

Ott is sokat vártak tőlem, de a teljesítményem talán bizonyította, jól viseltem a terhet. Most egyelőre próbálom elfogadni, hogy olyan játékosok kerültek ide, mint George Boateng, Geovanni vagy Bernard Mendy, mégis értem fizették a legtöbbet.

Mennyiben tér el a Hull City játéka a Plymouthétól?

A feljutás is azt bizonyítja, hogy a Hull erős csapat, de az előző szezonhoz képest jelentősen változik a keret. Az érkezőket nem a cserepadra igazolták, és Phil Brown, a csapat menedzsere azt mondta, sokkal több összjátékra épülő futballt szeretne látni a pályán.

Beszélt már vele?

Váltottunk néhány szót, ő is többször elismételte, hogy klubrekordot döntöttem. Bemutatta az edzőközpontot, és mondta, nagyon örül, hogy végre nem ellenfélként láthat.

A Hull a rájátszást megnyerve jutott fel a Premiershipbe. Legutóbb a Derby diadalmaskodott a playoffban, aztán mégis simán kiesett. Nem tart a hasonló sorstól?

Nézze, a Crystal Palace például néhány éve feljutott, aztán máris kiesett. Ez is azt bizonyítja, hogy rendkívül nehéz bent maradni, ez a világ legerősebb bajnoksága. Nekünk az a tervünk, hogy a Hull City a lehető legtovább Premier League-es csapat legyen.

Paul Sturrock, a Plymouth menedzsere azt nyilatkozta, önnek valószínűleg a mostani volt az utolsó lehetősége arra, hogy az élvonalba szerződjön, és megérdemli, hogy kipróbálja magát.

Igaza volt. Huszonkilenc éves leszek, most vagyok a legjobb korban, jó szezont zártam, jött is a lehetőség. Nagyon sokat köszönhetek a Plymouthnak, de sohasem titkoltam, hogy a Premier League-ben szeretnék futballozni. Előző csapatommal nem sikerült a feljutás, ezért a szurkolóknak meg kell érteniük, hogy az átigazolást választottam. Vladan Filipovicsnak, a menedzseremnek is nagy szerepe volt a váltásban, ő már a Plymouthba szerződésem idején is megígérte, ha jól teljesítek, hamarosan a Premiershipben találom magam.

Miben fejlődött az angliai időszakban?

Mindenképpen erősödtem, taktikailag viszont állítólag már akkor érett voltam, amikor Angliába kerültem. Legalábbis ezt mondták rólam. A profi világban például a jó helyezkedést sokkal jobban értékelik, mint Magyarországon. Angliában majdnem kétszer annyit futok, mint egy magyar bajnokin, de azért, mert otthon nincs szükség erre. Itt rákényszerültem. Magyar játékos is képes alkalmazkodni a körülményekhez nívós külföldi bajnokságban. Legalábbis szerintem. Otthon jobbára felfogásbeli gondok vannak.

Mikor gyakorol először új csapatával?

Csütörtökön szabadnapos az együttes, de én szeretnék tréningezni. Ahogyan az elmúlt napokban, most is külön erőnléti edzővel készülök. A hét végén Belgiumba utazik edzőmeccsre a csapat, ám én még nem tartok a többiekkel, mert Plymouthból át kell költöznöm ide.

Augusztus tizenhatodikán magyar szempontból érdekes összecsapással kezdik meg az új szezont, a Gera Zoltánnal felálló Fulham ellen. Válogatottbeli csapattársa annyit üzent önnek, jobban jár, ha sérültet jelent.

Bízom benne, hogy játszom a meccsen. Már azóta zrikáltuk egymást, hogy levegőben lógott az átigazolásom. Csak annyit üzennék neki, hogy take it easy, azaz csak nyugi!

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
4 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
4 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
4 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
5 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
5 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
5 órája