Átrendezett rendezés

M. A.M. A.
2008.07.22. 23:24
Címkék

Végre újra Magyarország ad otthont egy viszonylag rangos nemzetközi kosarasrendezvénynek – ez még akkor is örömteli, ha csak a férfi U18as Európa-bajnokságról van szó, ráadásul B-divíziósról, tehát tulajdonképpen másodosztályúról. A színhely Debrecen, ami azért érdekes, mert az eredeti tervek szerint még az ország másik végében, Szombathelyen lett volna a kontinensviadal, ez azonban meghiúsult, ezáltal kis híján a rendezés is. Ám jött a cívisváros, és megmentette a magyarok becsületét. Az pedig most már senkit sem érdekel, hogy mi annak idején nem ezzel a várossal pályáztunk.

A szervezők az utolsó simításokat végzik az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban és a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban, ebben a két létesítményben játsszák a mérkőzéseket péntektől, míg a csapatok számára további edzéslehetőségként a Tóth Árpád Gimnázium tornaterme áll rendelkezésre. A viadalt a Debreceni Sportcentrum Kht. és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) közösen rendezi, természetesen az európai kosarasszövetség (FIBA Europe) fennhatósága alatt. A kontinenstorna előzetesen számított teljes költségvetése 82.5 millió forint.

Bízunk benne, hogy megtérül a befektetés, és kiharcolja a feljutást a Lakosa Zsolt dirigálta magyar válogatott, amely felkészülése finisében az Eb helyszínén edzőtáborozott. A csoportküzdelmek során a D jelű kvintettben sorrendben Finnország, Grúzia, Dánia és Szlovákia vár a mieinkre, majd remélhetőleg a keresztbe játszás és a helyosztók során sem remegnek meg a kezek, és akkor jövőre már a 16 csapatos A-divízióban küzdhetnek a legjobb itthoni 18 évesek. Ehhez 18 országot kell most maguk mögé utasítaniuk, mert ketten kerülnek fel, és a B-divízióban négy ötös csoportban 20 nemzet verseng.

Legfrissebb hírek

Akárcsak a 2024-es Eb-döntőben, ezúttal is Oyarzabal gólja okozta Anglia vesztét

Minden más foci
6 perce

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
7 perce

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
9 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
9 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
45 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
2 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
2 órája