Cserének már kiváló

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2008.07.22. 23:24
Címkék
Rajczi Péter Újpestről az angol Barnsleyhoz igazolt, majd visszatért a Megyeri útra, ahonnan egy bajnoki után az olasz Pisához távozott, de most ismét a IV. kerületiek játékosa. Hosszú sérüléséből felépülve egyre jobb formában érzi magát.

Hatvanhét nap kihagyás után először rúgott labdába Rajczi Péter, az Újpest támadója. A csatár még májusban sérült meg, az olasz Pisa labdarúgójaként szenvedett belső térdszalaghúzódást. Már ismét a Megyeri útiak játékosaként az osztrák Oberwart és a bolgár Levszki Szófia ellen is pályára lépett.

Hogy érezte magát régi csapatában?

Szerencsére nem felejtettem el futballozni – mondta Rajczi Péter. – A stoplistól egy kicsit azért elszoktam, a talpamon igen sok vérhólyag jelent meg az Oberwart elleni negyvenöt perces meccs végére. A lábam azonban tökéletes, igaz, még a finomkoordinációm és a helyzetkihasználásom nem az igazi. Az viszont biztató, hogy sokszor tudtam a kapu elé kerülni, hogy adtam egy gólpasszt, és a mozgás sem viselt meg. A Levszki ellen azért már sokkal jobb volt minden, ritmusosabb, gyorsabb volt a csapat, és a lábamat nem törte a cipő.

Kezdetben döcögött a játék az edzőmeccseken. Nehezen szerezték meg az első győzelmet, utolsó három találkozójukat viszont megnyerték. Kezdenek formába lendülni?

Biztos, hogy folyamatosan fejlődünk, hogy egyre jobban összeállunk. A játék még nem tökéletes, de a rossz szériából már kijöttünk. Várható volt, hogy egyszer átfordul majd minden, de még rengeteg munka áll előttünk.

Azt mondta, sérülése már a múlté. Akár kezdhetne is a Nyíregyháza elleni rajton?

Nem valószínű, hogy kilencven percet pályán tudok majd lenni. Szentes Lázár vezetőedző döntésén múlik, hogy le- vagy inkább becserél-e. Eddig mindössze hármat edzettem a csapattal, és nem lenne sportszerű, ha egyből bekerülnék a kezdőbe. Jó formában vagyok, nincs problémám, minden rám vonatkozó döntést elfogadok. Tisztában vagyok vele, hogy kell egy kis idő, amíg olyan hasznos tagja lehetek az Újpestnek, amilyen szeretnék lenni. Ahhoz, hogy ezt elérjem, van még másfél hetem. Ennyi idő lehet kevés, de lehet elegendő is.

Ezen a nyáron visszafogottan nyilatkoznak a Megyeri úton a csapat céljairól. Ön szerint mire képes a csapat a bajnokságban?

A meccseken lehet majd lemérni, hogy valójában milyen erősek is vagyunk. Mindenki azért dolgozott, hogy ütőképesek legyünk, és egyre jobbá vált a csapat az edzőmecscsek alatt. Ugyanakkor még nagyon az elején járunk, hiszen új gárda épül. Az akarással, a mentalitással nem lesz gond, de még meg kell ismernünk egymást.

Rajczi Péter az elmúlt évek ben szerepelt az angol Barnsleyban, az olasz Pisában és az Újpestben. Vagyis háromféle futballkultúráról szerzett tapasztalatokat, így össze tudja hasonlítani az említett országokra jellemző edzésmunkát.

Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
2 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
2 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
3 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
3 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
3 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
3 órája