Győrffy Dóra befejezte

M. A.M. A.
2008.07.22. 23:24
Címkék

Nem indul a pekingi olimpián, sőt sportolói pályafutását is befejezi Győrffy Dóra. A magasugrás országos csúcstartója kedden jelentette be elhatározását, amelynek oka, hogy a gerincsérve miatt nem tudott megfelelően felkészülni a játékokra. Azt pedig nem tartja tisztességesnek, hogy ilyen előzmények után elutazzon az olimpiára. Győrffy már 12 évvel ezelőtt, 18 éves korában is teljesítette az olimpiai nevezési szintet, mégsem volt tagja az Atlantában pályára lépő csapatnak. Abban az évben 191 centiméterrel a junior-világbajnokságon ezüstérmes lett. A sydneyi olimpián nem jutott be a döntőbe, a következő évben a fedett pályás világbajnokságon ötödik volt, s nyáron a magyar nők közül egyedüliként átjutott a két méter felett. 2002 telén fedett pályás Európa-bajnoki ezüstöt szerzett, 2003-ban pedig Universiadét nyert. Athénban sérülés miatt nem indult. A Harvardon, majd a Közép-európai egyetemen tanult, a Debreceni Egyetem Közgazdaság-tudományi Karának az adjunktusa.

Legfrissebb hírek

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
2 perce

Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer az aranyérmes

Egyéb egyéni
4 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
4 perce

Kane kihagyott tizenegyese után fordított Spanyolország a Wembleyben

Minden más foci
22 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
40 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
2 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
2 órája