Nagyágyúkkal érkezik az Arsenal

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
2008.07.22. 00:39
Címkék

Jó hír: a szabadságát töltő Eb győztes Cesc Fabregason, a nemrég a Marseille-től szerződtetett Samir Nasrin és a sérüléséből lábadozó Tomás Rosickyn kívül az összes sztár neve szerepel azon a listán, amelyet az Arsenal illetékesei eljuttattak a szombathelyi mérkőzés szervezőinek. Noha sokan megijedtek, amikor végigfutottak az angol sztárcsapat szombati felkészülési meccsén pályára lépők névsorán, immár biztos, hogy a legerősebb keretével érkezik az ausztriai edzőtáborba a londoni együttes, s vélhetően a huszonnégy tagú küldöttség legjobbjai játszanak majd a Haladás ellen. Kétségtelen, hogy a nyári átigazolási időszak során meggyengült az Arsenal, s a távozók pótlására egyelőre nem érkezett sztárjátékos, ám így sem kell attól tartani, hogy a hagyományos idénynyitó, a Barnet elleni találkozó (2–1) után Szombathelyen is főleg a fiatalokra számít Arsene Wenger menedzser. A hírek szerint többek között Emmanuel Adebayor és Robin van Persie is bevetésre kész, ezenkívül a két új fiatal csillag – a Millwalltól megszerzett Jay Simpson és a Cardiff City csapatától megvásárolt Aaron Ramsey – is pályára lép a Rohonci úti stadionban, valamint visszatér a sokáig sérüléssel bajlódó, ezért az előző szezon tavaszi felének nagy részét kihagyó Bacary Sagna is az „ágyúsokhoz“.

„A szombati meccsen még éreztem kisebb fájdalmat a bokámban, de ez nem akadályozott sem a futásnál, sem pedig amikor nálam volt a labda – mondta a márciusi, Chelsea elleni összecsapás óta mellőzött futballista. – Örülök, hogy több edzőmérkőzés is szerepel a nyári programunkban, mert így gyorsabban visszanyerhetem a korábbi formámat. Remélem, a magyarországi találkozón is lehetőséget kapok, és a játékom is javul a szombati produkciómhoz képest.“

Az Arsenal kerete hétfő este érkezik meg az ausztriai edzőtáborba, az angolok bázisa Bad Waltersdorfban lesz, és még azt sikerült megtudni, hogy luxuskörülmények között töltik majd napjaikat a labdarúgók. Minden játékos külön szobát kapott, s a gárda szállítása is a klub Angliából áthozott arsenalos buszának feladata lesz. Érdekesség, hogy az együttes nyugalmáért felelős csoport már három órával a barátságos erőpróba előtt megérkezik Szombathelyre, hogy biztosítsa a megfelelő feltételeket. Kiderült, hogy a vendégek a hazai öltözőt kapták meg, ám ettől az udvarias szombathelyi gesztustól eltekintve mindent maguknak intéznek az angolok: a gyümölcsöt és a sportitalokat is az Arsenal vezetői hozatják a helyszínre. Ugyanígy a mezek is órákkal a kezdés előtt a polcokra kerülnek, mert ahogy az az angol bajnokikon szokás, a felszerelésmenedzser Szombathelyen is elsőként költözik be az öltözőbe.

Legfrissebb hírek

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
13 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
39 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
54 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája