Powell legyőzte a világrekorder Boltot

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2008.07.22. 23:24
Címkék
Asafa Powell legyőzte 100 méteren a világrekorder Usain Boltot a stockholmi szuper Grand Prix-viadalon. Meseret Defar a világ második legjobbjával győzött ugyanitt 5000 méteren. Ljubljanában a diszkoszvető Fazekas Róbert teljesítette az olimpiai nevezési szintet.

Fazekasnak sikerült, Divósnak nem. A két szombathelyi dobó Ljubljanában próbálkozott az olimpiai csapatba kerüléssel, ehhez mindkettőjüknek az erősebb, a nevezési szintet kellett teljesíteniük. Az előjelek nem voltak kedvezőek, a verseny eső miatt több mint fél órát csúszott, de úgy tűnik, hogy diszkoszvetőnket ez nem zavarta meg. Fazekas 64.56 métert ért el, ami azt jelenti, hogy hat centiméterrel túlteljesítette az előírást, így az atlétikai szövetség elnöksége három diszkoszvetőt – Kővágó Zoltánt, Máté Gábort és Fazekast – javasolta a MOB-nak csapattagságra. A kalapácsvető Divósnak nem volt szerencséje, ő csupán három centivel dobott kisebbet, mint a szükséges 69.50 méter. Kedd éjfél volt a határidő, ezt követően már senki sem vívhatja ki a pekingi részvételi jogot, így nem csoda, hogy az utolsó napon több helyszínen is rendeztek versenyt. Mariborban Merlene Ottey próbálkozott azzal, hogy kijusson nyolcadik olimpiájára, ám a hűvös, szeles idő őt is hátráltatta. A jamaicai születésű, de már szlovén színekben versenyző 48 éves vágtázó 11.70 másodpercet futott 100 méteren, vagyis nem teljesítette a 11.42 másodperces nevezési szintet.

A stockholmi szuper Grand Prix résztvevői nem az olimpiai részvételért küzdöttek, hanem apró, csillogó kövekért – gyémántokért. Annak sikerült ilyet nyernie, aki megjavította a versenyrekordot. A jamaicai Asafa Powellnek nem bővült a gyémántgyűjteménye, mégis ő volt ezen az estén a legelégedettebb. Nem csoda, remekül – már-már kiugrásgyanúsan – indult 100 méteren, a rajtnál csaknem egy métert vert honfitársára, az idén a világrekordot 9.72 másodpercre javító Usain Boltra. A csúcstartó maga is meghökkenhetett, mert nem úgy kapott lábra, ahogy szokott, s később hiába kapaszkodott, hátrányát nem sikerült ledolgoznia. Powell 9.88 másodperccel lett első, két századra megközelítve saját versenyrekordját. Az etióp Meseret Defar nemcsak a gála eddigi legjobbját futotta női 5000 méteren, kevés hiányzott ahhoz, hogy a világrekordot is visszaszerezze. Honfitársa, Tirunesh Dibaba az oslói viadalon hódította el tőle a csúcsot (4:11.15), Defar most 14:12.88 perccel lett első.

Dayron Robles ismét remekelt, az idén negyedszer ért célba 110 méter gáton 13 másodpercen belül. Ezúttal 12.91 másodperccel győzött, így a világ eddigi legjobb hét eredményéből már három a kubai futóé. A rúdugró Jelena Iszinbajeva ezúttal is biztosan lett első, bár a 485 centiméter teljesítése után a 495 kifogott rajta. A magasugró Blanka Vlasic is őrzi veretlenségét, de akadt egy-két kellemetlen pillanata. A két métert ugyanis kihagyta, ezen az orosz Jelena Szleszarenko átjutott, a 202 centimétert viszont Vlasic elsőre verte, másodikra javított, Szleszarenko elvérzett, így a horvát atléta győzött.

Legfrissebb hírek

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
24 perce

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
32 perce

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
52 perce

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
1 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
1 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
1 órája

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
1 órája