Ferenczi István a Fradié

K. I.K. I.
2008.07.24. 22:56
Címkék

Az angol második ligában szereplő Barnsleytől a magyar NB II-ben szereplő Ferencvárosba szerződött a kilencszeres válogatott Ferenczi István. A támadó másfél évet húzott le a szigetországban. Információink szerint százezer eurót (napi árfolyamon 23.5 millió forint) fizettek a zöld-fehérek a labdarúgóért.

„Három hete került kapcsolatba a Fradi és a menedzserem – mondta Ferenczi István. – A Barnsleynél még élt a szerződésem, amit szerettem volna még egy évvel meghosszabbítani, ám erre nem volt hajlandó a klub. A Fradi erős lesz az előttünk álló bajnokságban, és engem ez is motivált. Puhatolózott az angol Nottingham, és volt koreai ajánlatom is, de türelmetlen voltam.”

Ferenczi István sérült, így bemutatkozására várni kell. Futóedzéseken már részt vett, s hamarosan a labdás gyakorlatokat is elkezdheti.

A játékos májusban még Erwin Koeman válogatottjában is szerepelt, s bízik benne, hogy az NB II-ből is bekerülhet a legjobbak közé.

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
31 perce

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 5. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
39 perce

Korábbi NBA-játékosok jelezték, jelentkeznének a női liga jövő évi draftjára

Amerikai sportok
58 perce

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
1 órája

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
1 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
1 órája

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
1 órája