Vb-döntőt vezethetett

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
2008.07.30. 00:47
Címkék

Puhl Sándor 1994-es vb-döntője után az elmúlt 15 esztendő legnagyobb magyar játékvezetői sikerét érte el Mészáros István, miután a IV. strandlabdarúgó-világbajnokság döntőjét vezette. A marseille-i torna utolsó összecsapását, a Brazília– Olaszország (5–3) mérkőzést megelőzően három csoportmérkőzést, illetve a Spanyolország–Argentína negyeddöntőt irányította a litván Sergejus Slybával együtt. „A strandlabdarúgásban két vezetőbíró dolgozik együtt, mint a futsalban – magyarázta Mészáros István. – A mostani világbajnokság alatt szinte valamennyi bíró más-más társsal vezette a következő mérkőzését, csak én és litván kollégám maradhattunk végig együtt. Erről arra következtettem, hogy nagyot nem tévedhettünk.” Mészáros István sikereit az teszi különlegessé, hogy csupán 2006 nyarán debütált ebben a sportágban, 2007 tavaszán már világbajnoki selejtezőn vezetett szintén Marseille-ben, majd ugyanabban az évben a Rio de Janeiró-i világbajnokságon a brazil–francia elődöntőn bíráskodott. A magyar élvonalban, illetve az NB II-ben is vezet mérkőzéseket, vasárnap már az MTK Budapest–Bp. Honvéd bajnokin kell helytállnia.

Legfrissebb hírek

Magyar Edzők Napja: mesteredzőket avattak, kitüntetéseket adtak át

Egyéb egyéni
3 perce

Polgár Judit: Ne a választ akarják tudni, hanem az oda vezető utat

Egyéb egyéni
12 perce

Nagy Ákos Károly remekelt gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő ob-n

Egyéb egyéni
33 perce

Utóellenőrzést indít Fradiváros-ügyben a Belügyminisztérium

Labdarúgó NB I
45 perce

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
46 perce

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
51 perce

A grúzok egy, az északírek két kihagyott helyzetig jutottak

Minden más foci
1 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
1 órája