Akit meglepni sem lehet

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2008.08.05. 23:09
Címkék
Erwin Koeman szövetségi kapitány hamarosan kihirdeti Montenegró elleni keretét. A szakember öt nap alatt öt mérkőzést nézett meg, s az ezeken szerzett tapasztalatairól beszámolt lapunknak is.

Öt nap – öt mérkőzés.

Erwin Koeman szövetségi kapitány igen sűrű programot állított össze magának a mögöttünk álló kevesebb mint egy hétben. A szakember csütörtök és hétfő között egy UEFA-kupa-mérkőzést (DVSC–Karagandi 1–0) és négy bajnokit (Vasas–Újpest 4–2, Fehérvár–Haladás 1–0, MTK– Bp. Honvéd 1–1 és Győr–DVSC 0–3) nézett meg a helyszínen, és elmondása szerint érdekes tapasztalatokkal lett gazdagabb. Mindenre felkészült a meccsek előtt, tisztában volt azzal, hogy nem az Európabajnokság színvonala köszön vissza a magyar pályákon, így nem is érhette csalódás.

„Most már pontosan látom, hogy melyik klubnak milyenek a lehetőségei – kezdte értékelését Erwin Koeman. – Tudom, hogy hol, milyen körülmények között készülnek, milyenek az egyesületek adottságai. Szóval egyik csapattól sem vártam olyan teljesítményt, amely nem reális.”

A holland szakember tehát nem támasztott túl nagy elvárásokat a hazai csapatokkal szemben, ugyanakkor talált néhány pozitívumot is.

„Mindenképpen örömteli, hogy a Debrecen és a Győr is továbbjutott az UEFA-kupában, hiszen minden sikert meg kell becsülni. Nagyon fontosak ezek az aprónak tűnő eredmények is – folytatta a szakember. – Sajnos negatívumokkal is jócskán találkoztam. Ahogy már mondtam, nem lepődtem meg semmin. A mérkőzések nagyrészt olyan színvonalúak voltak, amilyeneket vártam.”

Erwin Koemanról annyit már mindenki tudhat, hogy egyáltalán nem pletykás típus. A meccsek előtti napon még csak utalást sem tesz az összeállításra, s nem lepődtünk meg, hogy a keret összetételével kapcsolatban sem válaszolt konkrétan.

„Láttam érdekes dolgokat – mondta sejtelmesen. – Arról azonban egyelőre nem beszélek, kik lesznek a válogatott keret tagjai. Akkor derül ki, hogy kiknek szavazok bizalmat, amikor kihirdetem a csapatot. Egyelőre legyen elég annyi, hogy amikor megnevezem azokat, akikre számítok a következő mérkőzésen, az is kiderül, milyen tapasztalatokat szereztem az elmúlt napokban látott mérkőzéseken.”

A szövetségi kapitány tehát türelmet kér, de nem sokáig, napokon belül kihirdeti keretét az augusztus 20-i, Montenegró elleni felkészülési mérkőzésre.

Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
2 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
2 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
3 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
3 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
3 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
3 órája