Ellenőrzött magyar lányok

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2008.08.05. 06:36
Címkék

Rendben megérkezett a legné pesebb magyar kontingens Pekingbe – a 124 tagú delegáció minden tagja fennakadás nélkül foglalhatta el helyét az olimpiai faluban. Ám sportolóinknak alig volt idejük körülnézni a létesítményben, máris voltak, akikre feladatok vártak. Az első helyszíni edzésükre induló magyar kézilabdázókat – köztük a sérült Görbicz Anitát, aki óvatosan már sétálgathat az olimpiai faluban, s szépen javul leforrázott lábfeje – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a pekingi szervezőbizottság (BOCOG) doppingellenőrző munkacsoportjának tagjai várták vasárnap délután szálláshelyük bejáratánál. A doppingvadászok közölték a mieinkkel, hogy három játékostól kell vizeletmintát venniük, de névsoruk nem volt, így a velük szembe jövő első három lányt – Bódi Bernadettet, Szamoránsky Piroskát és Tomori Zsuzsannát – vitték magukkal az olimpiai falu egészségügyi központjába. Sinka László csapatvezető, az MKSZ főtitkára kissé dühös volt az eljárás körülményei miatt, hiszen alig néhány órája érkezett meg a csapat, s éppen edzésre tartott volna. Hajdu János szövetségi kapitány sem örült, hogy a gyakorlásra el sem indulhatott társaival a három játékos. A MOB munkatársai igyekeztek segíteni, s autót adtak a három lánynak, remélve, így talán odaérnek a tréningre.

„A kézilabdás lányokkal minden rendben volt – nyugtatta meg lapunkat dr. Tállay András, a magyarok keretorvosa, aki elkísérte Bódiékat a mintavételre. – Mindhárman kellő mennyiségű vizeletet adtak le az ellenőröknek, csupán az volt a baj, hogy az edzésről lekéstek. Visszakapták az akkreditációs kártyájukat is, amelyet ilyenkor a szabályok szerint ideiglenesen, gyakorlatilag csak formaságból elvesznek tőlük, elkerülendő a tévedéseket, félreértéseket. A magyar küldöttség egyébként népszerű volt vasárnap a doppingellenőrök körében, mert két vízilabdázó lányt is felkértek mintaadásra. Az eredményeket nem várjuk, mert biztosak vagyunk benne, hogy negatívak lesznek, s erről nem értesíti a NOB sem küldöttségünket, sem a vizsgált játékosokat.”

Legfrissebb hírek

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
3 perce

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
4 perce

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
22 perce

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
36 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
41 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
44 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
1 órája

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája