Gondok Újvárosban

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2008.08.05. 06:36
Címkék
A Dunaferr NK megszűnésének híre kacsának bizonyult. Az viszont igaz, hogy a bajnoki ezüstérmes súlyos pénzügyi gondokkal birkózik.

Két-három nappal ezelőtt még csak az borzolta a kedélyeket Újvárosban, hogy a női szakosztály vezetői kénytelenek voltak lemondani a bajnoki ezüstérmes csapat BL-selejtező csoportküzdelmeinek a megrendezését (az ok furcsa: nem találtak megfelelő szállást a vendégcsapatoknak). Hétfőn viszont ennél is súlyosabb gondok kerültek napvilágra.

A Dunaferr NK vezetői két napja csapatgyűlést tartottak, amelyen – információnk szerint - bejelentették, hogy a patinás együttes anyagi helyzete, amely a tavasszal a főtámogatói szerződésnek köszönhetően helyreállni látszott, újra megrendült. A maguk előtt görgetett adósságok és a nem várt kiadások miatt rendkívüli intézkedésekre kényszerültek, s ezek egyike, hogy a játékosok fizetését a felére csökkentik. Aki elfogadja ezt az ajánlatot, maradhat, aki nem, azt a klub szabadon elengedi. Ugyanez vonatkozik azokra is, akik lejáró szerződésük meghosszabbításában bizakodtak. Az újvárosi zuhanyhíradó szerint bizonyosan új csapatban folytatná pályafutását a kulcsjátékosok közül Lovász Zsuzsa, Mörtel Renáta, Pigniczki Krisztina és Paula Ungureanu. Más eset Ferling Bernadetté, mert róla azt beszélik, az olimpia után kisbabát szeretne. A játékosok két hét gondolkodási időt kértek, s ezalatt – az újvárosiak reménye szerint – a vezérkar is léphet a rendkívül súlyos gondok megoldása érdekében. Biztató, hogy a szakosztály nem szűnik meg, legfeljebb nagyon meg kell húznia a nadrágszíjat. A Dunaferr NK szakosztályigazgatója, Takács Csaba csak ennyit fűzött felvetéseinkhez: „A pillanatnyilag időszerű kérdésekről sajtóközleményt adtunk ki, s ha ennél többet tudunk, akkor azt is nyilvánosságra hozzuk.”

A hosszú közlemény lényege, hogy néhány nem várt pénzügyi probléma miatt a csapat eddigi magas színvonalú, eredményes működtetéséhez nincs elegendő forrás. Ráadásul a napokban zárult le egy nyolc éve húzódó peres ügy, amelynek ítélete több tízmillió forintnyi kötelezettséget ró a Dunaferr NK-ra. A csapatot működtető kft. vezetősége keresi a gondokból kivezető utat, s biztató tárgyalásokat folytat több lehetséges támogatóval.

A közlemény megerősítette: a játékosok és a stáb tagjai két héten belül adnak választ, hogy ilyen anyagi körülmények között folytatják-e Újvárosban.

Legfrissebb hírek

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
23 perce

Női Eurokupa: jobbak kezdtek a norvégok a bukaresti mérkőzésen

Kézilabda
23 perce

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
34 perce

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
52 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
1 órája

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
1 órája

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
1 órája

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
1 órája