Tovább emelné a tétet

2008.08.05. 06:36
Címkék
Bár esélye sincs arra, hogy a győzelemért hajtson, Fernando Alonso lényegesen felszabadultabb, mint egy évvel ezelőtt. Akkor már állt a bál közte és Lewis Hamilton között, a spanyol kétszeres világbajnok létére feszengett, most viszont úgy érzi, „hazatért” a Renault-hoz, és végre nincs teher a vállán.

A Hungaroringen aratta pályafutása első világbajnoki futamgyőzelmét, eszébe jut ez, amikor Magyarországra jön? A Hungaroringen aratta pályafutása első világbajnoki futamgyőzelmét, eszébe jut ez, amikor Magyarországra jön?

Hát persze! Az elsőt sohasem felejti el az ember, úgyhogy a magyar pálya mindig is különleges helyszín lesz számomra. Most ugyan nem volt esélyem arra, hogy a legjobb pozíciókért küzdjek, de a fenti állítás igaz. A riválisok nagyon erősek, a Ferrari és a McLaren különösen, úgyhogy nehéz dolgunk van az idén.

Értékelné az idei Magyar Nagydíjat?

Nagy csata volt a vasárnapi, az autónk remekül működött, ami biztató a szezon hátralévő részére. Szereztünk néhány nagyon fontos pontot, ezért elégedettek lehetünk, még akkor is, ha a dobogó is összejöhetett volna. Továbbra is keményen kell dolgoznunk, mert ez az eredmény azt mutatja, jó úton járunk.

Nem tűnik elkeseredettnek, hogy az idén nem küzdhet a győzelemért. Úgy érzi, hazatért a Renaulthoz?

Igen. Tavaly rengeteg gondom volt, zaklatott voltam, az idén viszont minden sokkal nyugodtabb körülöttem. Barátságos a hangulat a csapatban, mindenki vidám, és jól érzi magát. A Renault ugyan nem olyan versenyképes, mint az éllovasok, de tisztában vagyunk a hiányosságainkkal, és nap mint nap azon dolgozunk, hogy leküzdjük őket.

Melyek a fő problémák?

Dinamikusabb autóra van szükségünk, amelynek nagyobb a tapadása a kanyarokban – dolgozunk rajta, hogy így legyen. Persze arra nincs lehetőség, hogy varázsütésre minden jól menjen, de versenyről versenyre fejlődünk.

A rengeteg munka közben azért marad idejük pihenésre is? Lehet egyáltalán a versenyhétvégéken pihenni?

Persze. Amikor kiszállok az autóból, gyakran szakmázunk, de nemcsak az autókról és a versenyzésről beszélgetünk a barátaimmal, a mérnökeimmel és a szerelőimmel. Vannak különböző kikapcsolódást jelentő játékok, mint például a póker.

Szerencsés a játékban?

Vannak jó és rossz hétvégéim, de a legfontosabb, hogy két-három óra kártyázás teljesen kikapcsolja az embert, nagyon pihentető.

Kivel játszik?

Csapatvezetőkkel, pilótákkal, például Fisichellával, Barrichellóval, Kubicával, Rosberggel… Minden hétvégén más játékosok gyűln e k össze.

S kit tart a legnagyobb riválisának?

Egyértelműen Kubicát.

A pókerben inkább a tudás számít, vagy sok múlik a szerencsén is?

Igényel némi kombinációs készséget. Szerintem harminc százalékban játszik szerepet a taktika, és hetven százalék a szerencse.

Ha már a játéknál tartunk: mit szólt a spanyol labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki címéhez?

Kimondhatatlanul boldog voltam. A meccseket a tévében néztem, a döntőt a helyszínen. Szerintem jól játszott a csapat, és megérdemelte a győzelmet. Általában nem így szokott történni, hanem úgy, hogy jól játszik, és kikap, úgyhogy a mostani győzelem üdítő kivételt jelentett.

Van kedvence?

Iker Casillas jó barátom, nagyon rendes ember.

Alapítványuk is van, és nemrégiben Rafael Nadallal és Fabio Cannavaróval együtt jótékonysági rendezvényen vettek részt, amelyen fociztak és teniszeztek is.

Igen, az alapítványunk már régóta működik, és az említett buli is nagyon jó volt.

Térjünk vissza a Formula–1-re. Az a hír járja, hogy a Ferrarihoz tart. Igaz ez?

Nem. Persze sohasem tudhatod, miként alakul a jövőd, de most százszázalékosan a Renault-ra koncentrálok, arra, hogy visszatérjenek a régi szép idők – és újra nyerni tudjunk.

Legfrissebb hírek

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
3 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
6 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
7 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
19 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
26 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
35 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája