Van pótolhatatlan ember

V. GY.V. GY.
2008.08.05. 06:36
Címkék

Dvéri Zsolt bebizonyította, nélküle elképzelhetetlen az FC Fehérvár. A 32 éves középpályás csapata egyik legjobbja volt a Haladás elleni győztes mérkőzésen (1–0), s teljesítményét nemcsak Disztl László vezetőedző méltatta, külön szólt róla Csertői Aurél, a szombathelyiek szakvezetője is.

„Annak ellenére, hogy Siófokon csak csereként szerepelt, és külön testőrt nem kapott Dvéri Zsolt, felkészültünk a játékára – mondta Csertői Aurél. – Nem lepett meg, hiszen köztudomású, remek labdarúgó. Ezúttal nem rúgott gólt, s hatékony védekezésünknek köszönhetően a kapura sem jelentett veszélyt, mégis az ő passza után szerzett előnyt s nyert a Fehérvár. Nélkülözhetetlen labdarúgó, pedig már nem fiatal.”

Nyilván a korára gondolhattak azok is Székesfehérváron, akik úgy hitték, hogy kihagyható a csapatból, mi több, a hírek szerint a klub vezetőségében is többen vannak, akik nem bánnák, ha az irányító már csak epizódszerephez jutna. Disztl László vezetőedző azonban nem tartozik a Dvéri Zsolt játékát ellenzők közé, ő maximálisan bízik a középpályásban, annak ellenére, hogy az első fordulóban Siófokon csak csereként szerepeltette.

„Dvéri Zsolt az egyik legértékesebb labdarúgónk, s természetesen számítok rá – mondta a vezetőedző. – Szerepeltetése kizárólag azon múlik, milyen az erőállapota. Sajnos a tavasszal és most, a nyári felkészülés során is sérüléssel bajlódott, ezért óvatosan terheljük. Ezért nem volt kezdő Siófokon, s bár a beállítása után veszélyesebbé váltunk, nem bánom, hogy pihent, hiszen a Haladás elleni meccsen kárpótolt bennünket. Persze nem csupán Dvéri Zsolt érdeme a győzelem, hiszen többen átlagon felül teljesítettek, de az irányítónk kétségtelenül remekül futballozik.”

Dvéri Zsolt elégedett a helyzetével, és csupán annyit mondott a szerepeltetésével kapcsolatban, hogy az edző feladata az összeállítás, ő azt tartja igazán szerencsésnek, hogy mostanság Székesfehérváron a játékosoknak csakis a futballlal kell foglalkozniuk.

Legfrissebb hírek

Nyert a listavezető MTK, kilencet vágott a Honvéd a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
19 perce

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
24 perce

Negyven lövésből egy gólt sem szerzett a Fehérvár

Jégkorong
45 perce

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
51 perce

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
1 órája

Női kézi Eurokupa: a mieink a románokkal játszanak a bronzéremért

Kézilabda
1 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
1 órája

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
1 órája