Férfi párbajtőr: Imrének a világ összes pechje összejött

2008.08.10. 08:53
Címkék
Boczkó Gábor férfi párbajtőrben a legjobb 16 között a venezuelai világranglista-vezető Fernandez Bricenóval találkozott, és 15–9-re győzött. Imre Géza Diego Confalonieri ellen vívott a nyolc közé kerülésért, de nem sikerült legyőznie olasz ellenfelét, 15–9-re kapott ki. A két vívó a nyolcaddöntő után nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.
„Majd a végén! Na jó, most is mondok valamit, csak húsz perc múlva újra kell vívnom. Az első körben kétségtelenül hatalmas mázlim volt, olimpián nem szoktak úgy veszíteni, ahogy az olasz, aki kétszer is lelépett hátul a pástról… Fernandez nagy skalp, a világranglista éllovasa, úgy érzem, most már belejöttem a vívásba. Rohanok, hogy egy kicsit rendezzem magam és a gondolataimat” – nyilatkozta Boczkó Gábor.„Az ördögbe is, ami balszerencse van a világon, az ma mind összejött nekem… Hiába vezettem öt-háromra, onnan megfordult a meccs, a végén pedig már nem is volt vezetékem: az utolsó két találatot lehet, hogy én adtam, de a gép nem is jelezhetett, mert nem volt kontaktus. Aztán tiltakoztam, de ez a svájci szabványú párbajtőr rettenetes, nem fogadták el... Roppant csalódott vagyok…” – fogalmazott Imre Géza.
Legfrissebb hírek

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
8 perce

A McLaren és a Red Bull is fejlesztésekkel támad – Azeri Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
20 perce

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
24 perce

India lesz az országúti kerékpáros vb házigazdája 2032-ben

Kerékpár
50 perce

Megsérült a francia válogatott védője, visszatér a Real Madridhoz

Minden más foci
56 perce

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
1 órája

Kisfia tortával köszöntötte a válogatotthoz visszatérő Böde-Bíró Blankát

Kézilabda
1 órája

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
1 órája