Illés Tamás világbajnok

2008.08.10. 00:27
Címkék

Illés Tamás műrepülő-világbajnoki címet szerzett a 13 ország 36 versenyzőjét felvonultató oregoni viadalon, amelyen az ismeretlen kötelező programját díjazták aranyéremmel, az összetettben pedig a második helyre sorolták. „Az ismeretlen kötelező programot úgy kell elképzelni, hogy minden csapat javasol egy általa begyakorolt figurát, és a zsűri ebből állítja össze a feladatot. Ezt senki sem gyakorolhatja – legfeljebb gondolatban –, az első próba már maga a verseny” – mondta Illés, aki tavaly Európa-bajnoki címet szerzett ugyanebben a programban. A korábban a gyorsasági autóversenyeken jeleskedő pilóta néhány éve kezdett műrepülni egy Edge 540 típusú versenygéppel, és viszonylag hamar eljutott a sportág elitjébe. Most pedig immár világbajnokként folytathatja repülős pályafutását.

Legfrissebb hírek

Szalai Fanni: Nagyon sokat álmodtam erről a pillanatról

Egyéb egyéni
2 perce

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
5 perce

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
18 perce

Az olasz élvonalba szerződött David Alaba – hivatalos

Olasz labdarúgás
41 perce

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
44 perce

Triatlon: Szalai Fanni az új junior-világbajnok!

Egyéb egyéni
51 perce

NL-rajt új kapitányokkal és egy jelentős változással, ami a magyar válogatottat is érintheti

Minden más foci
58 perce

Eltört a lába a Honvéd tehetségének, heteket kell kihagynia

Labdarúgó NB I
1 órája