Még nem tud örülni

2008.08.10. 00:27
Címkék
A 7. helyen végzett a 48 kilósok mezőnyében Csernoviczki Éva. A két győzelemmel és két vereséggel záró cselgáncsozó a magyar csapat legjobb helyezését érte el az első napon.

Lehet, hogy jobb is, hogy nem is merte a sorsolását. Csernoviczki Éva a többi magyar dzsúdóssal egyetemben hangsúlyozta, csak az első ellenfele nevét akarja tudni, a többivel nem foglalkozik. Így legalább nem stresszelt két napon át azon, hogy a másodikon fordulóban már a románok klasszisa, a román Alina Dumitru vár rá. Elég volt neki, hogy a magyar küldöttség első cselgáncsozójaként lépett tatamira, ami kimondatlanul is terhet rakott a mindössze 21 éves versenyző vállára.

Nyitányként a brazil Sarah Menezes ellen 67 másodperc alatt ipponnal győzött, azután pedig következhetett a rettegett román. A négyszeres Európabajnok, kétszeres vb-harmadikkal eddig ötször mérkőzött, és ötször volt kénytelen gratulálni neki. Alina Dumitru a súlycsoport azon – immár – kisebbségéhez tartozik, akik még veretlenek Csernoviczki ellen.

A magyar dzsúdós vagányan, bátran és rendkívül elszántan küzdött a nyolc közé jutásért rendezett összecsapáson. Aktívabb volt, mint négy évvel idősebb riválisa, azonban amikor lábra próbált támadni, a későbbi aranyérmes Dumitru belekontrázott Csernoviczki akciójába, és a jobb karját elkapva vazarit dobott rajta. Innentől pedig már hiába ment előre a magyar dzsudoka, a román rutinosan húzta az időt, tisztában volt vele, nem tud olyan passzív lenni, hogy négyszer megintsék – igaz, legalább elvitte Évit a vigaszágra.

A reményfutamban a dél-koreai Kim Jung Rant taktikus dzsúdóval, kokával verte. A bronzmeccsért meglepetésre nem a kínai Vu Su-kennel, hanem a tavalyi vb-5. argentin Paula Belen Paretóval találkozott. A dél-amerikai versenyző azonban jobban koncentrált, frissebb volt: előbb vazarit érően döntötte földre Csernoviczkit, majd egy jukót is dobott rajta, innen pedig már nem volt viszszaút: az Ippon Judo cselgáncsozója sírva jött le a tatamiról.

„Azért voltam annyira szomorú, és azért sírtam, mert úgy éreztem, sokkal jobb vagyok, mint az argentin – mondta Csernoviczki a versenyt követően. – Ő volt a legkönynyebb ellenfelem, mégsem tudtam legyőzni. Emellett a Dumitru elleni vereség is boszszantó, mivel az én akciómból ért el pontot. Néhány nap múlva biztosan tudok majd örülni ennek a hetedik helynek, s remélem lesz ez még jobb is egyszer.” „Azért a nagy csalódás, mert az ismeretlen argentin ellen azt hittük, hozza a meccset Évi, de magasra tettük a mércét, hiszen kiderült, a dél-amerikai lány kifejezetten jó dzsúdós – nem véletlenül lett végül bronzérmes. Többet vártunk, főleg az idei formája alapján, de elkeseredni nem kell, ez a hetedik hely igenis értékes produkció, erre lehet építeni, és egyszer majd még jobban szerepelni” – értékelt Hangyási

László olimpia szakágvezető.

Nők. 48 kg. 1. forduló: Csernoviczki Éva –Menezes (brazil) 10:0. 2. forduló:–Dumitru (román) 0:7. A vigaszágon. 2. forduló:Kim Jung Ran (dél-koreai) 3:0. 3. forduló:–Pareto (argentin) 0:7

Legfrissebb hírek

Szalai Fanni: Nagyon sokat álmodtam erről a pillanatról

Egyéb egyéni
2 perce

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
5 perce

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
18 perce

Az olasz élvonalba szerződött David Alaba – hivatalos

Olasz labdarúgás
41 perce

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
44 perce

Triatlon: Szalai Fanni az új junior-világbajnok!

Egyéb egyéni
51 perce

NL-rajt új kapitányokkal és egy jelentős változással, ami a magyar válogatottat is érintheti

Minden más foci
58 perce

Eltört a lába a Honvéd tehetségének, heteket kell kihagynia

Labdarúgó NB I
1 órája